PécsONE

Ha az udvarok életre kelnének

A belváros utcái, házai sokunk számára csupán szeretett díszletek. Egy utca, kiváltképp egy ház – eltekintve persze a középületektől, éttermektől – csak néhányaknak jelent többet ennél: otthont, vagy éppen irodát, műtermet, munkahelyet. A belváros utcáinak házai határvonalak a mindenkié és a valaki(k)é között. A házak előtt az utca a miénk, míg ott bent, mögöttük, az udvar az övék. A díszletek takarásában egy másik világ rejtőzik. A homlokzatok kémlelőnyílásain, az olykor nyitva felejtett kapukon keresztül belesve, izgalmas helyek, belső titkok képzete sejlik fel a kíváncsiskodó számára.

A nyitott kapuk régóta vonzzák a figyelmemet. Belépni azonban nem ildomos, így magam kevés kapun túli világot ismerek. Beérem azzal, hogy láttam már néhány varázslatosat, s ilyennek képzelem az ismeretleneket is. Noha nem mind az, de többségük nem azért mert sosem lehettek ilyenek, hanem mert az udvar nálunk az idők során valamiért méltatlanul leértékelődött. A „nem látszik”, a „hátsó”, a „belső” egybeforrt a „jelentéktelennel”. Az elhanyagoltságnak, a barkácsolásnak semmi sem szab határt, különösen nem a belső igény.

A pécsi Hild udvar

Pedig lehetnének az udvarok oázisok, vagy az intimitás, az utca színfalai mögötti élet jól berendezett, minőségi és sajátos terei, amiben az épület eredeti udvari bája a mai igények finom, hozzáértő beavatkozásaival keveredik. Ehhez persze sok esetben fel kellene ismerni annak a bájnak a mibenlétét, s kiszabadítani a tákolt beavatkozások fullasztó rétegei közül. De mindenekelőtt fel kellene fedezni a lehetőséget, rácsodálkozni az életformára, amit tőlünk délre – a Mediterráneumban – úgy irigylünk, vagy csak szeretünk, s ami nagyon is élő, létező a belső udvarok világában. Ott az udvaroknak használata, s így értéke van a privátnak és a nyilvánosnak egyaránt. Utóbbinak – nem annyira délen – Prágában is.

Érdekes módon a belsőépítészetben természetesnek hatnak már azok a megközelítések, amelyek az adottságban rejlő báj és lehetőség felfedezésére építenek. Nem azokra a rom-kocsmákra, vagy a gesztusaikra gondolok, amikben a kreatív szedett-vedettség a biztos megoldás, hanem azokra, ahol a kreatív hasznosítás mellett az igényesség is tapintható. Vagy ide citálhatnám a loft-stílus filmeken és interneten rajongott világát.

Fotók: Cseri László

Ha trendet jósolni vagy teremteni volna lehetőségem, mégis azt mondanám, itt az udvarok felfedezésének kell jönnie. Pécsett bizonyosan érdemes volna töprengeni ezen, hiszen míg a lakásként hasznosítható ipari épületek száma csekély, megmenthető, felfedezhető udvar van még. Az udvarok szövete pedig nem jelentéktelen, talán kiterjedtebb, mint az általunk ismert, azaz a bejárható utcák és terek alkotta történelmi belvárosé. Másfelől, a városközpont „újratöltését”, a bevásárlóközpontokkal szembeni versenyképességét mi sem támogathatná jobban, mint erősségeinek és lehetőségeinek kihasználása. Márpedig az udvarok világa egyedülálló.

Hogy vannak gyönyörű, ám kihasználatlan nyitott udvaraink, mint amilyen a Nick-, vagy a Hild-udvar az Elefántos tömbben? Igaz. Ezek rávilágítanak, hogy az udvarokhoz való viszonyunkban, a hasznosításukhoz való megközelítésben mélyebbre kell ásni. S akkor észrevehetjük a Jókai tér déli oldalán álló házak remek udvarait is. Reményt adhatnak erre kisebb sikerek, melyek mutatják, hogy az udvar nem eldugott, hanem csak rejtőzködő minőséget jelent, ha a megfelelő tartalom tölti meg, mint például a Pécsi Kávé, vagy anno a Dante volt. A magánudvarok lehetőségei pedig felmérhetetlenek. Ábrándozom egy városról, ami azzal veteti észre magát a többi között, hogy rejtett dimenzióinak feltárulkozásával varázsol el. A Pécs belváros-díszlete mögötti világ felfedezésre vár. Talán egy még meg nem írt mesében, ott virulens élet lakik, mint a gyerekszobában, ahol elalvás után a játékok életre kelnek. Talán.

Lehet.

Lehetne.

Patartics Zorán

 

Környezet, esztétikum, design Párizsban

A francia főváros zsúfolt belvárosában számtalan kiváló példát találunk a párizsi bérházak szűk belső udvarainak esztétikus és környezettudatos hasznosítására.

Andrée Putman a világ egyik legismertebb kortárs belsőépítésze. Nevéhez fűződik például a New York-i Morgan’s Hotel, a Concorde repülőgép belső tere, Karl Lagerfeld, Yves Saint Laurent és Cartier butikjai, sőt Peter Greenaway „Párnakönyvének” szcenográfiája is. Neve egyet jelent a luxussal és az extravaganciával.

A Champs-Élysées egyik mellékutcájában található az általa felújított, ma szállodaként működő bérház, a Hotel Perching Hall, amelynek kedvezőtlen adottságokkal rendelkező belső udvarát befedte. Majd az udvar és a szálloda díszeként létrehozta a sűrű növényzettel befuttatott „élőfalát”, amely testközelbe hozza a természetet a forgalmas város szívében. Ez a dél-kelet ázsiai erdők hangulatát idéző hatalmas fal olyan, akár egy kert, frontálisan kialakítva az egykori tűzfalon, ameddig a szem ellát. Létrehozásában közreműködött a francia Nemzeti Tudományos Kutatások Központja Környezet, esztétikum, design Párizsban (CNRS), ahol kikísérletezték, mely ritka növényeket lehetne idetelepíteni, ezzel is szolgálva a kiveszőben lévő ritka növényfajok ügyét. Egyébként Párizsban ma már minden épülő új házra kötelező tetőkertet tervezni.

Ugyancsak Párizsban Putman szállodájától néhány megállónyira Philippe Starck, korunk designmágusának, „BON” azaz egyszerűen csak „JÓ” névre keresztelt étterme az esztétikum és a glamour, a családi ebédlő és a századfordulós mulatók hangulatával valamint egy apró belső udvar visszafogott, ám sokat sejtető designjával vár. A hatalmas üvegablakok miatt az udvar egyben az étterem belső terének dekorációja is. A falat itt borostyánnal futtaták be – igaz hatalmas képkeretekbe komponálva – úgy, hogy mellettük érvényesülnek a natur fal téglái is. Kövezetét pedig egyszerű hajópadlóval fedték be. A különös hangulatot pedig egy múlt századi fehér asztal közepén, a leégett gyertyák spleenje, egy vesszőből font malacka és egy locsolókanna egészítik ki.

 Olyan, akár egy díszlet, amely kiválóan idézi, de ellenpontozza is a belső terek fülledten erotikus pompáját.

(FV)

Ezeket olvasta már?