PécsONE

„És akkor most még haza, Pécsre?”

Az üzleti találkozót lezáró semmitmondó udvariaskodásba beleszőtt kérdésben minden benne volt. Minden, amit a Budapest belvárosában működő partnercég minden nap ott kávézó ügyvezetője, az ép ésszel beutazható távolságokról gondol. Hiába magyarázod neki, hogy ha jól jön ki a lépés a Petőfi-híd – Budafoki út – Szerémi út zónában, még akár előbb haza is érünk, mint ő, Leányfalura. Hiszen a fővárosi metróvonalak végállomásait is csak hallomásból ismeri, azok annyira kiesnek a látóteréből. A Pécs – Budapest metróra sem ülne fel, mert az nyilván a végtelen távolba vinné.

A Pécs – Budapest metró persze egy teljesen kidolgozatlan koncepció. Se elképzelt nyomvonala, se EU-s támogatottsága nincs, az M6 forgalmi telítettségét látva – még ha a MÁV utasainak jó részét át is vonzaná magához, és az Oscar-t is mindenki sutba dobná – a járatsűrűségét is nehéz lenne optimalizálni. Már egy előzetes utasszámlálás komoly vitákat indukálna. A kötelező környezeti hatástanulmányok pedig nyilván számos kockázatot tárnának fel, még mielőtt a megállókat kijelölhetnénk.

A gondolatnál csak azért érdemes egy kicsit elidőzni, mert a fenti kérdést, és az abba csomagolt együttérzést szinte minden pécsi üzletember megtapasztalta már. Hiszen Budapestre járunk áruért, szerződésért, továbbképzésre, konferenciára, a reptérre, vagy sokszor csak az elvándorolt régi barátok után. A központi vízfejtől való távolság előbb postafiók-irodát, később budapesti telephelyet, még később bérelt, majd saját lakást szült. Az egész napos programok kezdése és zárása mindig komoly kihívás, nemcsak nekünk, hanem azoknak a fővárosi szervezőknek is, akik erre tekintettel akarnak lenni. Eközben a Pécsett bejegyzett céges gépkocsik sokkal sűrűbben járnak időszakos kötelező szervizre, mint a fővárosban regisztrált hasonló gépek.

Pécs a mediterrán ellentmondások városa. Az EU legszegényebbjei között jegyzett régió központját gyakran, és joggal emlegetik a legvonzóbb városok között, és a felső- oktatási intézmények nemzetközi toplistáin is állandó szereplő a pécsi egyetem. Ennek ellenére, illetve ezzel együtt, a mandula- és fügefák földjén nem borult virágba a gazdaság. Akik maradtak (és fennmaradtak), bármelyik ágazatban – gépipar, élelmiszeripar, kreatív ipar, üzleti szolgáltatók, vendéglátás, és mások is – a szakképzett munkaerő hiányával, a szűkös lehetőségekkel, az egyre nagyobb távolságban fellelhető piacokkal küzdenek. Egy, a pécsi várostérkép közepére illesztett körzővel évről évre nagyobb sugarú kört kell rajzolni ahhoz, hogy a körön belül kellő számban új vevőkre találjunk. Hogy felszállnának-e a földalattira, ha lenne, és azzal utaznának-e rendszeresen, azt persze én magam is erősen kétlem. A hatékony üzleti működést kialakító és fenntartó, ám pécsi életminőségükhöz erősen ragaszkodó menedzserek és vállalkozók azonban ezt a „metrót” virtuálisan már létrehozták.

Hiszen Pécs tényleg nincs a világ végén: elhatározás kérdése, hogy milyen léptékű térképet rakunk magunk elé, és hogy hány dimenzióban nézzük életünk (és üzletünk) filmjét. Van, aki naponta, van, aki hetente kétszer, más heti, kétheti rendszerességgel lépi át a város, a megye, és komfortzónájának a határát. Pécs és Budapest, Pécs és a nagyvilág között a Skype és a Facetime is elég forró, és szép számmal vannak felsőkategóriás videokonferenciák lebonyolítására alkalmas tárgyalók is a városban. Eközben például a kutatócég tulajdonos ügyvezetője havonta repül a tengeren túlra. Az országszerte hét telephelyet üzemeltető szigetelő- anyag-gyártó vállalkozás éppen most budapesti lerakatait egyesíti. A szoftverfejlesztő vállalkozás első emberének, szinte minden hétre jut egy fővárosi egyeztetés, valamelyik futó projektjük státuszáról, és még sorolhatnánk. Ők valamennyien körülményként tekintenek a távolságra. Jönnek, mennek, de estére visszatérnek. Haza, önmagunkhoz, Pécsre.

A dunaújvárosi „Meeting Point” megálló – akár ilyen is lehetne...

A magányos autózás Guinness rekordkísérletére forgalomkorlátozás nélkül is alkalmas M6 mellett, Paksról indulva egyébként egy másik „sztráda”, egy 400 kV-os elektromos távvezeték is eléri a várost. Ez megfelelő erő- forrást tud biztosítani itt helyben is, bármilyen újabb ipari fejlesztéshez. A metró esetében például a szerelvények mozgatásához, a mozgólépcsők és az önműködő elektromos ajtók működéséhez biztosan lenne energiaforrás, ahogy Dunaújváros magasságában, a Kecskemét felé történő átszállást is kivilágított tájékoztató táblák segíthetnék. Amíg ez fizikailag ki nem épül, addig Dunaújváros egy kellemes „meeting point” marad, kávéval, régi és új ismerősökkel, véletlen baráti találkozásokkal, és jó előre leegyeztetett hivatalos megbeszélésekkel, és nem lesz a Deák-térhez hasonló közlekedési központ. Ha lenne valódi metrónk, mindezt könnyen elveszíthetnénk, hiszen jó eséllyel fülhallgatóval a fülünkben ülnénk, és közben az interneten lógnánk.

Hogy amonnan nézve milyen messze van Pécs Budapesttől, azt jól szemlélteti a következő történet. Még a 90-es évek végén, egy országos képes hetilap főszerkesztője nagyon megörült nekünk a bemutatkozásnál: – Pécs? Kitűnő hely, nagyszerű város. Szép emlékeim vannak róla. Most már egyszer megint el kellene menni. – Az. Jó hely. Mikor voltál ott legutóbb? – 1962-ben…

Most erre mit lehet szólni? Azóta egy és más azért változott, történt. Akár még egy valóságos metró is megépülhetett volna Pécsről Budapestre vagy Budapestről Pécsre. Főleg, hogy innen délről észak felé nézve ez az út nemcsak rövidebb és könnyebben járható, hanem kellemesebb is, mint amott átvándorolni az egyik kerületből a másikba. Hiszen nem az alagút, a földalatti sín, meg a közbeszerezhető szerelvény a lényeg, hanem hogy milyen módon nézünk erre a határait elhagyó – éppen ezért határtalan lehetőségeket is kínáló – világra és valóságra, és milyen aktív szerepet akarunk, tudunk, merünk magunkra vállalni benne.

Ferling József

Ezeket olvasta már?