PécsONE

Valami Amerika

A Pécsi Nyári Színházban játszott néhány estén át Pindroch Csaba, aki a 2000-es évek kezdetén igazi magyar kultuszfilmekben hódította meg a filmvásznat és a közönséget. Ma három gyerek apjaként, a sok színházi munka mellett már producerként is dolgozik. Pécsett Ray Cooney és John Chapman vígjátékában, a „Ne most, drágám!”-ban láthatta a közönség. Balogh Robertnek és a PécsONE-nak adott exkluzív interjút.

Az esztergomi egyházi gimnáziumból indultál, innen milyen út vezetett a színművészetire?

Olyan volt ez az iskola, mintha egy kis Svájc lett volna, amerikai, kanadai osztálytársaim is voltak, ’56-os magyarok gyerekei, zárt burokban éltünk, nemcsak tanítottak, neveltek is minket. Első végén betlehemes játékot adott elő az osztály, itt már bontogattam a szárnyaimat. Annyira megröhögtettem a közönséget, hogy többet nem is kaptam szerepet, de egy barátommal vérszerződést kötöttem, hogy színész leszek… Akkor Bubik István volt – egykori ferences diákként – az első számú sztár az országban, ő volt a példakép a gimnáziumban. Elsősorban nem a színészi pálya érdekelt, hanem központi szereplő szerettem volna lenni, példakép.

Pál Tamással a pécsi előadásban

Rögtön felvettek?

Nem. De előszörre két felvételi lapot adtam be. A rendszerváltozás előtt számított a felsőoktatási felvételikor, hogy munkáscsaládból származtam-e, voltak-e partizán felmenőim, mi ezt kihúztuk, ezért visszadobta a rendszer a jelentkezésemet, újra be kellett adnom a papírt. Elmentem a Színművészeti első rostájára, kirúgtak páros lábbal, este telefonáltam anyukámnak, erre ő mondta, hogy ma jött a levél, hogy két hét múlva lesz az első felvételim – talán úgy gondolták, hogy két Pindroch Csaba jelentkezett, így hát lenyírtam a hajam, megváltoztattam a monológok sorrendjét… Másodjára is kirúgott Szabó Gyula, így maradtam Siófokon szállodaportás. Egy év múlva harmadik rostás lettem és bekerültem stúdiósnak az Arany János Színházba, és a következő évben Marton László felvett az osztályába.

Igazán ismertté kultuszfilmekből – Valami Amerika, Kontroll – lettél. Ma hogyan látod ezeket a filmeket?

Sokáig nem néztem meg őket. Az a szerencsém, hogy nem felejtődtek el ezek a filmek, a mai napig havonta kétszer leadják őket valamelyik adón. A Valami Amerika alapfilmmé vált, újra behozta a nézőket a moziba. Akkor nem volt még Megasztár, Big Brother, ezért felszippantott bennünket az igényesebb bulvár: orrba-szájba kapott minket a néző. 2003-ban került a mozikba a Kontroll, ami nagy szakmai sikert is hozott, ez rehabilitálta a szakma előtt a közönségsikert. Egy sörös reklámmal is nagy sikert arattam, az újságokból is én folytam… A mai napig ebből a népszerűségből élek.

Fotó: Skyfilm / Fekete András

Ma hol tartasz? Sokáig a Vígszínházban játszottál főszerepeket, három gyerek apja vagy…

Nehezen engedett el a Víg, 11 évig játszottam ott, de a fejlődésem érdekében szükségem volt a váltásra: idén a Thália Színházba szerződtem, nagyon elkényeztetnek szerepekkel. Közben növesztettem egy „harmadik lábat”, saját produkcióval producerként is dolgozom. A Mr. és Mrs-t is játszottuk már Pécsett, és nemrég mutattuk be az önálló estem Segítség megnősültem címmel, azzal is jövök majd Pécsre. Vágytam arra, hogy kipróbáljam magam, milyen egyedül állni a színpadon, ősztől a Thalia Színház Mikroszínpadán fogom játszani. Mind magánéletileg, mind szakmailag is nagyon jó helyzetben vagyok. Komoly önbizalmat jelent a nulláról felépíteni egy előadást. Darabot választani, kiválasztani hozzá a szakembereket, pénzt szerezni hozzá és a szponzorit vagy sajátot kockáztatni... Nem alkalmazott művészként, hanem alkotóként. Nem az anyagiak a legfontosabbak ebben, hanem az, hogy olyan emóciókat kapok, ami a betett munkának akár a többszöröse is lehet.

Pécshez milyen élmények kötnek?

Először esztergomi ferences diákként érkeztem ide osztálykirándulásra. A Dzsámiban voltunk misén, jártunk a Tettyén, a Pálosoknál laktunk egy toronyban, nem sikerült kiszöknünk sörözni. Viszont a Konzum előtt álldogáltunk egy barátommal és arra lettünk figyelmesek, hogy egy nagydarab tolvajt próbált lefogni három eladónő és egy idős néni, akinek egyik kezében a botja, a másikban az illető grabanca volt. Én akkoriban nyaranta a Balatonon dolgoztam édesanyám ABC-jében, mint tolvajfigyelő, így ismerős volt a szituáció: az illető lopott, őt próbálták elfogni. Odaugrottam és nyakon ragadtam, de az úriember átharapta a pulóveremet és a kezembe mart. Egyből kaptam tetanuszt és itt is kellett maradnom, mert le kellett folytatni a tárgyalást – az úriember külföldi volt. Kaptam az osztályfőnökömtől ezer forintot, hogy haza tudjak utazni, ez 1987-ben nagyon nagy pénz volt. A többiek hazamentek a kirándulóbusszal. Én bementem a Konzumba, elmondtam az igazgatónak, hogy a több ezer forintos pulóverem veszett oda, térítsék meg a káromat. Megkaptam a második ezrest, és még a vonatjegy árát első osztályon Salgótarjánig. A tárgyalás előtt megkeresett a szerb tolvaj ügyvédje, hogy megoldhatjuk-e, hogy eltekintsek a súlyos testi sértés vádjától. Mondtam, hogy nincs egy fillérem sem… Ő is felajánlott ezer forintot, így már három ezer forinttal és egy első osztályú vonatjegy árával, egy barátommal beballagtunk a sétálóutcába és beültünk a Palatinus éttermébe, ettünk resztelt májat, vettünk GPS cigarettát – nagyon menő volt akkor –, és még két napszemüveget, ráadásul magamnak egy farmerdzsekit is és kimentünk egy benzinkútra stoppolni… Később Kamarás Iván barátom miatt sokat jártam le ide, szerettem a Gyárat, Bank Tomival is sokat jártuk a pécsi éjszakába. A POSzTra is szívesen jöttem, a feleségem is sokat játszott itt. Szeretem ezt a várost.

Balogh Robert

Ezeket olvasta már?