PécsONE

Beszélgetés Bagossy Leventével

Bagossy Levente, a Pécsi Nemzeti Színház két előadásához, a Boldogtalanokhoz és A vágy villamosához tervezett díszletéért kapta a szakma által megítélt, „Az év díszlettervezője 2016” díjat. A Füst Milán drámájából készült előadást, a Boldogtalanokat Funk Iván rendezte, míg A vágy villamosa – mely a 2016-os POSZT versenyprogramján is szerepelt –, Rázga Miklós rendezésében került színpadra. A szakmai díjat a Látványtér 2016 címmel megrendezett kiállítás finisszázsán adták át, a FUGA-Budapesti Építészeti Központban.

Mit jelent ez a díj a pályádon?

Ez egy szakmai díj. Tervezők adják tervezőknek. Bár az év díszlettervezője cím nekem egy kicsit fellengzősen hangzik, megtisztelő, hogy a kollégák rám szavaztak. Az év díszlettervezőjének lenni, nemcsak a képességeken múlik, hanem a lehetőségeken is. Hogy az adott év-ben megtalálták-e a jó feladatok, hogy azok mennyire voltak látványosak és még sok minden – nehéz összemérni a teljesítményeket. Az utóbbi években én is több üres terű díszletet készítettem, főleg a bátyámmal (Bagossy László). Ezek nagyon jó előadások voltak, de a makettjük nem volt elég érdekes. A díjazott két pécsi díszletem nem ilyen. Füst Milán darabja, de még inkább a Vágy villamosa látványos, mondhatni virtuóz makettezésre adott lehetőséget. Rengeteg tárgyat, díszletelemet, bútort kellett „mütyürkéznem”, megformálnom kicsiben, hiszen ezek az előadás atmoszféráját teremtik meg. 

Fotó: Szabó Dorottya

Két rendező legalább van a Bagossy családban. Hogy lett belőled díszlettervező?

Részben ennek a helyzeti előnynek a folyományaként. Másfelől remélem, hogy nem csak emiatt.

A Művészeti Szakközépben végeztél Pécsett.

Nem voltam kifejezetten jó tanuló, de tűrhetően rajzoltam. A Művészetiben szerencsére nem kellett matekból felvételizni. Apám révén (idősebb Bagossy László) már középiskolás koromban kaptam fel-adatokat a Pécsi Kisszínházban. Eleinte segédkeztem, később terveztem is az Egyetemi Színpad előadásaihoz illetve a Pécsi Nyári Színháznak. A Kisszínház környékén mindenfélével foglalkoztam, plakátot készítettem, de volt, hogy éppen zongoráznom vagy színészkednem kellett. Karinthy műveiből, Csodagyerek címmel előadtam egy önálló estet. Visszagondolva, elég borzalmas lehetett.

Laci bátyámat a főiskola után már hívták ide-oda, főleg vidékre. Természetesen mentem vele. Nyíregyházán volt az első nagyszínházi díszletem Ibsen Nórája, utána a gyönyörű kecskeméti színházban egy Leonce és Lénát terveztem, amivel megnyertem az Országos Színházi Fesztivál legjobb díszlet díját. Később mások is megtaláltak, hívtak dolgozni. Például Zsámbéki Gábor. Ő különösen jó referencia volt a további felkérésekhez.

Főleg budapesti színházakban dolgozom a Katonában, a Radnótiban, a Vígben, legtöbbet talán az Örkényben, de mindig nagyon örülök, ha szülővárosomba, Pécsre hívnak tervezni.

Mi változott a színházhoz való hozzáállásodban?

A pécsi Kisszínházban családi környezetben nevelkedtél, ehhez képest felnőttként már nem feltétlenül a szeretett családi közelség az első a színházban...

A családi körben szerzett tapasztalatoknak köszönhetően, a kevésbé védett helyeken sem voltak különösebb problémáim. Pécsi előéletem egy nagy adag magabiztosságot adott útravalóul.

Részletek a Boldogtalanok és A vács villamosa című előadások díszletterveiből

Hogyan születik meg benned egy díszlet ötlete? Van esetleg egy szikra…

Sajnos nem mindig van szikra.

Az alkotófolyamat elején sok feszültség van bennem. Nagy a felelősség. Ki kell találnom valamit a semmiből. Ez egy nyomasztó érzés, ami persze oldódik, ahogy lassan beledolgozom magam a feladatba. Először is meg kell ismerkedni a színpaddal. Oda kell menni, nézegetni, méricskélni, üldögélni a nézőterén. Eleinte nagyon sok a bizonytalanság. Megpróbálom összeszedni, hogy mit lehet biztosan tudni a darabról. Mit lehet tudni a szerzőről. Mit akarhatott ezzel a darabbal? Mit akar egyáltalán a rendező.

Elmondja?

Persze. Leülünk pár alkalommal és beszélgetünk. Meghallgatom a vágyait, megbeszéljük, hogy mik a lehetőségek a színházban: milyen a tér, hogy mire van pénz, mire nincs. Kell-e helyet szorítani táncnak, élő zenének, használunk-e forgót, zenekari árkot. Egyáltalán, mik azok a technikai vagy tárgyi kényszerek, amelyek kikerülhetetlenek, mint például a Cseresznyéskertben a százéves szekrény. Ezeket átbeszéljük még az elején, ezekből próbálok kiindulni.

Mik a következő lépések?

Alaprajz készítés 1:25 arányban (1m=4cm). 25-ös vonalzókat nyom-tatok, hogy ne kelljen számolni. Ezeket többnyire nem használom, mert átmásolásos technikával dolgozom. Nem számokat, hanem hosszúságokat jegyzek meg. Az agyam errefele működik könnyebben. Elkezdem összerakni az épület dobozát. Megpróbálom a lehető legnagyobb precizitással leképezni a teret, amibe majd a díszlet is kerülni fog. Fontos, hogy masszív legyen a doboz, mert sokat kell szállítani, például rendezőhöz, tervelfogadásra, olvasópróbára, mű-helyekbe, egyáltalán a tárolás szempontjából is érdemes gondot fordítani rá. Ez nem fölösleges munka, ez már biztonságot ad, ekkor már úgy érzem, hogy nem nullán vagyok. Oldódik a feszültség és elkezdődik valamiféle kreatív munka is. Lassan körvonalazódik, hogy mi kell.

Egy Top dogs-ba mi kell?

A bátyám, Bagossy Laci, máshogy működik. Ő térben gondolkodik, lényegében helyettem.

Tehát ott alkalmazott iparművész vagy?

Többnyire igen. Egy közvetítő, aki lemodellezi azt, amit a rendező elképzelt, aki műszaki rajzokat készít és makettet épít, amit aztán elvisz a „nagyítógépbe”, a város szélén lévő kivitelező műhelybe.

Volt a PNSZ-ben egy kiállítás, ahol a díszlet-makettjeid szerepeltek, elbűvölt ez a „mütyürkézés” (ahogy korábban említetted). Miért dolgozod ki ekkora alapossággal a terveket?

Kétségtelenül van bennem egy igény arra, hogy ezek a modellek ne csak előadások hasznos tervei, hanem mint önálló tárgyak is szépek legyenek. Úgy lehessen rájuk nézni, mint egy kisplasztikára. A legtöbb tervező csak annyit modellez, amennyi óhatatlanul szükséges az érthetőséghez. Hiszen ez a feladat. Nálam van ez a plusz indíttatás. Talán valami gyermekkori fixáció.

A deszkák koptatottak. A felület pont olyan, amilyen a színpad deszkája.

Azért pont olyan, hogy pontosan lehessen látni, hogy milyenre szeretném. Persze számítógépes textúrákkal, printerrel is meg lehetne oldani, talán sokkal egyszerűbben, de én ezt szándékosan kerülöm. Egy miniatűr olajfestményt a makettben, szívesebben festek meg kézzel. Szeretem, ha látszanak az ecsetvonások. Ebben van valami ódivatúság is, kicsit talán bosszantani vagy éppen meghökkenteni akarom vele a környezetemet.

Kvartett – díszletterv

Honnan tanultad a technikát?

Ez fokozatosan kialakult. Sokat kísérletezek. Érdekel a dolog. Azt hiszem, vannak képességeim hozzá. Érzékeltetni szeretnék, hatásokat elérni, ehhez megfelelő technikát próbálok találni. Mostanában már szinte kizárólag papírral dolgozom. Nagyon ritkán használok más anyagokat. Papírból mindent meg lehet formálni. Egyszerűségre törekszem az anyaghasználatban is.

Funk Ivánnál láttam egy makettedet, kérdeztem, hogy használja-e. Azt mondta, hogy igen, itt próbálja el előre a jeleneteket.

Igen, ezt Laci bátyám is így szokta. Leül a makett elé, és katatón módon bámulja, nem szól egy szót sem. Pörögnek az agyában a jelenetek: hol jön ki, hol megy be, kicsi bútorokkal tili-tolizik, kipróbál, átrak valamit... Babaszobázik. Ahogy a gyerekeink is csinálják.

Hogy szoktak fogadni a kivitelezők?

Jó a viszonyom a kivitelezőkkel. Azt mondják, örülnek nekem, meg kicsit félnek is.

Miért?

Örülnek, mert a makettből pontosan látják, hogy milyen lesz a díszlet. Ugyanezért aggódnak is: látják, hogy mi vár rájuk. A terveimben sok az apró részlet, szokatlanság, eltérés, kicsit több odafigyelést igényel. Sokszor elrontott szimmetriákkal, esetlegességekkel operálok, amik idegesítőek is lehetnek. „Miért 20 centivel alacsonyabb? Miért dől? Tényleg olyan görbére akartad? Nem lehetne egyenes?” Ilyenkor megbeszéljük, hogy az már egy öreg gerenda, ami meghaj-lott és ezzel is kifejez valamit. Külön mániáim az ablakok kazettánkénti üvegezése (plexizése) mert ha egy darabból rakják az nem szép. Tehát tele vagyok ilyen és ehhez hasonló macerás ügyekkel. Igyekszem azonban elég gondosan elkészíteni a rajzokat, hogy kevés félreértés legyen.

A pontos makettezés nekem is segít átlátni, értelmezni, végiggondolni végső soron leltárba venni dolgokat. Szóval, magam miatt is csinálom.

Melyik munkádra vagy büszke? Mikor vagy elégedett?

Nem tudom, hogy büszkeséget érzek-e a munkáimmal kapcsolatban. Elégedettséget talán igen. Mindegyikben volt valami olyan, amit akkor nagyon izgalmasnak éreztem, ezért érdekelt a dolog. Ha őszin-te akarok lenni, a megrendelő elégedettségénél is fontosabb a saját érdeklődésem felkeltése. Ha ez nincs, akkor nagy baj van. Ez a legnehezebb feladat. Voltam úgy, hogy egy sikeres tervelfogadást követően az olvasópróbára egy tök másik díszlettel állítottam be, mert úgy éreztem, hogy az első verzió nem eléggé jó. Nem lesz benne jó az előadás. És ha nem elég jó, akkor motiválatlan vagyok a kivitelezés lebonyolításához is. A kivitelezés túl fáradságos munka ahhoz, hogy egy érdektelen hülyeséget gyártasson le az ember. Tehát mindenképpen alapfeltétel a saját kíváncsiság felkeltése.

Ha azt a szót hallod, hogy Pécs, a Pécsi Nemzeti Színházon kívül mi jut eszedbe?

Ó! Nagyon sok minden. 23 éves koromig éltem ott. Elsősorban apám, anyám, szerelmek, aztán az iskoláim, a Művészeti, a Kisszínház, Nyári színház és sokan, akiktől tanultam.

Balogh Robert

Ezeket olvasta már?