PécsONE

Fastnacht, Vaschang, Fasching, Fassang, Farsang

A Farsang az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliák hagyományaiban gyökerező, de a germán Hold és a szláv Perchta ünnepével is gazdagodott hagyománykör, amely túlélte a keresztény hittérítők pogány rítusok megsemmisítésére irányuló törekvéseit. A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepek közé szorultak. Az egyház mintegy „kénytelen volt” a rendszerébe beépíteni ezt az ünnepkört, megszüntetni csak a babonát törekedett, a vígságot az erkölcs korlátai közé szorítani, de a farsangolást nem tilalmazta.

Vízkereszt napjától, hamvazószerdáig tartó időszak a farsang. A szokások és hiedelmek zömének szempontjából azonban többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja a farsangot. Néhol az időszak határa kitolódik.

A hamvazószerdát követő napon az egynapos böjt után a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos- vagy tobzódó csütörtök a neve.

 Id. Pieter Bruegel: Farsang és Böjt harca, 1559 (Kunsthistorisches Museum, Bécs)

A farsang bajor-osztrák jövevényszó: a „vaschanc”, „vaschang” szóból származik. Első írásos jelentkezését is 1283-ból, bajor-osztrák adatokból ismerjük. Kialakulása Magyarországon a középkorra tehető, elsősorban német hatás eredményeként. A farsang (Fasching) ezen vidékeken a böjti időszakot megelőző hetek elterjedt megnevezése.

 

Csúcspontját a magyarországi németeknél is a hamvazószerdát megelőző utolsó három nap jelentette, farsang vasárnapjától húshagyókeddig, azaz a „farsang farkát” ünnepelték meg.

E három nap jelentőségét jelzi, hogy korábban e napokon pihent a munka, és iskolai tanítás sem volt. A felnőttek ünneplőbe öltöztek, felkeresték barátaikat és ismerőseiket. Mindhárom nap estéjén hajnalig tartó bált rendeztek. A harmadik napon, közvetlenül a böjti időszak kezdete előtt, a bál már este tizenegy órakor véget ért.

Az utolsó három napon mindenütt igen bőségesen étkeztek. Kedvelt farsangi étel volt a sonkával és hurkával főzött káposzta és a töltött káposzta.

Az időszak kedvelt süteménye volt korábban és még napjainkban is a farsangi fánk (Kreppl, Kropfn).

Sok helyütt már a farsang vasárnapját megelőző csütörtökön megkezdődött a mulatság. Nagyárpádon (Baranya megye) ezen az ún. „piszkos csütörtökön" (schmotsich Durschtik), melyet a magyarok „kövér csütörtök” néven ismernek, a gyerekek részére rendeztek táncmulatságot a kocsmában.

 

A magyarországi német falvakban a farsangi felvonulásra többnyire húshagyókedden került sor.

A farsangi felvonulás Nyugat- és Délnyugat-Magyarországon ismert formája a rönkhúzás (Blochtsoign, Plouchtsiagn), egyben termékenységvarázsló célzatú is. Mivel a farsang kedvelt házasodási időszak volt, a német nyelvterületen már a XV. századtól kezdve tréfás büntetésként ekét, boronát vagy egy puszta fatörzset húzattak végig a pártában maradt lányokkal az utcákon vagy a földeken. A rönkhúzás szokása egész Európában elterjedt volt. A néphitben a fa a termékenység hordozója. Úgy vélték, a rönkkel együtt a termékenység is beköltözik a faluba.

Óbányán (Baranya megye), húshagyókedden került sor a „kukoricaszalmába hajtásra" (Kukurutzstrohtreiben). A falu idősebb legényeit összeterelték, és mindegyiküknek tehénkolompot akasztottak a nyakába. A menet kolompolva vonult a falu egyik végéből a másikba. Mecseknádasdon (Baranya m.) a legények összegyűjtötték a leányokat és kihajtották őket a szántóföldekre, hogy ezáltal biztosítsák a gazdag termést.

A farsangi termékenységvarázsló-rítusok közé tartozott a vesszőzés szokása is. Nyugat-Magyarországon a legények a tánc színhelyén verték meg a leányokat vesszővel, főzőkanállal vagy puszta kézzel, hogy frissek és egészségesek legyenek.

A matriarchátus maradványának tekinthetjük az „asszonyok farsangja" (Waiweríosching) szokását. Dél-Magyarország, illetve Nyugat-Magyarország néhány német településén húshagyókedden az asszonyoké volt a pincekulcs, azaz ezen a napon ők mehettek mulatni. Erdősmárokon (Baranya m.) ebéd után gyűltek össze az egyes fonócsoportok nőtagjai, hogy azután pincéről pincére járjanak. Mindenütt megkóstolták a háziasszony farsangi fánkját és a bort. Eközben férfiak nem kerülhettek az asszonyok közelébe.

 

A farsangi szokáskör fontos alkotóeleme a farsang temetése, ami eredetileg a tél temetését jelentette. Erre a farsang utolsó napján, röviddel éjfél előtt került sor, miután a táncmulatság tizenegy órakor a böjti harangszóval (Fostelaide) véget ért.

Sok helyütt ünnepi ruhába öltöztetett szalmabábut hordoztak körbe a falun, és végül egy kútba vagy a patakba vetették. A farsang temetésével és az éjféli első óraütéssel vette kezdetét a böjt.

 

Különböző alakoskodó, maskarás, jelmezes szokások az egész világon ismertek voltak. Ezekkel a tél, a sötétség, a gonosz elűzését, illetve a fény, a tavasz jövetelét kívánták elősegíteni, és úgy hitték, hogy a termékenység befolyásolására is alkalmas.

A farsangot Európa-szerte is megünnepelték, például Dél-Európában, főleg Itáliában látványos nagy felvonulásokkal, amelyet a hajót ábrázoló díszkocsiról: a carrus navalis-ról aztán karneválnak neveztek el.

 

A busójárás a Mohács környéki délszlávok alakoskodó felvonulása. A maszkos alakoskodók dramatikus játékai és a felvonulások mellett fontos, hogy még az ünnepinél is gazdagabb evés-ivás, tánc és mulatozás valósuljon meg. A tél eltemetését, kiűzését jelképező népszokás, a faluból történő kiűzés, kihajtás gondolata egyformán kapcsolódhatott élő emberhez, szalmából, rongyból készített bábuhoz és egyéb, a telet, a hideget, a fagyot megszemélyesítő tárgyhoz.

 

A hiedelem szerint a törökök kiűzésére találták ki a rémületes busókat de a sokácok valójában a török kiűzése után települtek Mohácsra. A télűzés szokását a XVII. század végén, illetve a XVIII. század elején hozták magukkal. A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először.

A mohácsi busójárás, farsang horvát néven poklade, amely átöltözést, átváltozást, újjászületést jelent. Az első napja a farsangi időszak utolsó csütörtökje. Az UNESCO 2009. szeptember 30-án a mohácsi busójárást felvette Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

 Összeállította: Lokodi Ákos

 

Források és fényképek:
 
sulinet.hu

tgyoblog.wordpress.com
mek.oszk.hu
Bogdán István: Régi magyar mulatságok; Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978
Dömötör Tekla: Régi és mai magyar népszokások; Tankönyvkiadó, Budapest, 1986

Ezeket olvasta már?