PécsONE

PTE nemzedékeken át

A Zeller család erősen kötődik a Pécsi Tudományegyetem Közgazdász karához. Idősebb Zeller Gyula alapítótagja volt a karnak, tanszékvezetője, meghatározó tanára, ahogy fia – ifjabb Zeller Gyula – is azzá vált, jelenleg az egyetem rektorhelyettese, érdeklődési területe a pénzügyi piacok és a közgazdaságtan metodológiája, e témáknak megfelelő tárgyakat oktat.

Miért pont Pécs? Gyerekkorodban olyan sokfelé éltetek…

Gyerekként nem dönthettem, édesapám az építőiparban dolgozott, folyton áthelyezték. Volt, hogy politikai okok miatt kellett költözni az ’50-es években, Kiskunfélegyháza, Sztálinváros – ott születtem –, a későbbi Dunaújváros, Komló, Szekszárd, végül 1963-ban Pécsett vettek telket és házat építettek, úgyhogy ide költöztünk.

Apukád Eötvös-kollégista volt. Kalandos életutat járt be.

Magyar–latin szakos tanárnak készült, de 1950-ben a nagyszüleimet kitelepítették a Hortobágyra; kirúgták az egyetemről mint osztályidegent, s Sztálinvárosban találta magát, ahol segédmunkásnak állt. Gyors karriert futott be – saját bevallása szerint –, mivel tudott gépelni, és jól fogalmazott. Fél év múltán már tervosztályvezető volt. Optimista szemlélete volt az életről. Élete vége felé azt mondta, hogy ki tudja, ha nem rúgják ki az egyetemről, akkor egy alföldi kisvárosban lenne latintanár, így meg a pécsi egyetemen lett a marketing tanszékvezető professzora.

Fotó: Csortos Szabolcs / Univ Pécs

A latin–magyar szaktól a közgazdászság eléggé távol áll…

Az építőiparban dolgozott, aztán az ÉGSZI nevű vállalat pécsi lerakatához került, ahol az építőiparral kapcsolatos kutatásokat végeztek. Először az építőipari technikumot végezte el, majd egyetemi diplomát szeretett volna, hát beiratkozott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett levelező tagozatára, ott végezte el a közgazdász szakot. A munkájához ez tűnt hasznosnak, de mire végzett, már annyit publikált, hogy az éppen akkor Pécsett alakuló Közgazdaságtudományi Kar alapítótagjaként kezdett dolgozni.

Ha a neve felbukkan valahol, akkor akik emlékeznek rá, ellágyulnak. Mit tudott az édesapád, mi volt a titka?

Kedves volt, és szerette az embereket. Megnyerő egyéniség volt, ezt nem lehet tanulni. A népszerűségét az akkor még létező Pécsi Rádióban kéthetente elmondott ötperces jegyzetei adták. Mindig mondta, hogy: „Na, megint rám jön az ötperc!” A szélesebb közönség is kedvelte, kissé kritikus volt és szellemes, humoros is, mint amilyen ő is volt általában.

Milyen volt a karon ifjabb Zeller Gyulának lenni az idősebb mellett?

Ellentmondásos. Egyrészt előnyös, mert apámon keresztül mindenkit ismertem, de éveken keresztül én voltam a kis Zeller. Sok kolléga marad egy kvázi dinasztia tagjaként az egyetemen, mindenkinek meg kellett küzdeni az elején azzal, hogy apukája kisfiát, kislányát látják benne, aki csak azért került ide, mert a kedves papa benyomta. Tíz évig is eltartott, míg a saját jogomon ismertek el. Aztán megfordult a dolog, amikor apám nyugdíjba ment, majd meghalt, akkor azt éreztem, hogy nem zavarna, ha még ma is kis Zellernek hívnának.

Az egyetemi karriered hogyan alakult?

1977-ben végeztem, rögtön itt maradtam a Közgázon, az akkori központosított létszámgazdálkodás miatt rövid ideig a Tanárképző karra kerültem át, illetve a Nevelési Központban is dolgoztam egy évet szervezési és oktatási igazgatóhelyettesként, de egy év múlva visszakerültem a Közgázra – addig is oktattam óraadóként –, és azóta is itt vagyok.

1988-ban egy ösztöndíjjal kimentetek az USA-ba családostul egy évre. Mások ott maradtak volna, ti visszajöttetek. Miért?

Kinn sokat lehetett tanulni a pénzügyi oktatáshoz szükséges információkhoz, az ottani kollégáktól is sokat tanultam… Soha nem gondoltam arra, hogy kint maradjunk, már itthon is lazult a helyzet. A szüleim is itt éltek… Többször is módom lett volna kint maradni, de soha nem gondoltam rá.

A pénzügyi vonalat választottad?

Nyílt előttem egy lehetőség, és éltem vele. A ’80-as évek végén ez izgalmas szakirány volt, a magyar bankrendszer felfutásának időszakában óriási szakemberhiány volt ezen a területen. Fiatal oktatóként csináltunk egy ezzel foglalkozó szakirányt. A bankrendszer és a befektetési piac felépítése nagyon izgalmas kérdéseket vetett fel, nagy örömmel lehetett oktatni ezen a területen.

Fotó: Sasvári János

Ha Pécsett végzett közgazdászokat kérdezek, kire emlékszik vissza, akkor a felsorolt négy-öt oktató között többnyire a te neved is ott szerepel.

Tényleg ezt érzem én is, hogy népszerű vagyok és voltam is a hallgatók között. Szégyen ide, szégyen oda, jól érzem magam a katedrán. A kurzusomon 300-350 hallgató ül, ahhoz, hogy ennyi ember elé kiálljak, s elmondjam a gondolataimat, kell egy kis jó értelemben vett exhibicionizmus. Sok kolléga számára az ideális egyetemen nem lennének hallgatók. Én mindig is felnőtt partnernek tartottam őket. Az oktatás folyamata bipoláris, egyenlő partnerként veszünk részt benne. Kevés dolgot vagyok képes humor nélkül csinálni – ez is benne van. Egyben négyórás órákat tartani nem lehet másként, mint humorral, a lankadó figyelmet fel kell élénkíteni. Vizsgáztatóként jogomban áll megbuktatni a hallgatót, megmondani neki, hogy mit nem tud, de megalázni sosem szabad őket.

Nem először vagy az egyetemi bürokrácia élén. Miért vonz ez a terület ennyire?

Még az egyetemi fúzió előtt Barakonyi Károly rektor választott maga mellé egy csikócsapatot… Akkor már Amerikában is jártam, megkért, hogy írjam le, mit tennék az egyetemmel. Az írás hatására felkért, dolgozzam vele. Ő jó értelemben kiszámítható gondolkodással bírt, mint egy mérnök, úgy dolgozott. A stratégia terve mentén haladt előre, megpróbálta modernizálni az egyetemet. Akik ezt úgy élték meg, hogy a hatalmukat korlátozzák, félreértették a szándékokat. Három év után, kisebb összeesküvések révén, megbuktatták ezt a vezetést 1998-ban. Néhány év múltán több kolléga elmondta, hogy mégiscsak nekünk volt igazunk… Azt máig sem tudom, hogy Bódis József rektor úrnak ki ajánlott, miért gondolt rám – majd ha lejár a rektori ciklus, megkérdezem. Akkor még nem volt kancellári rendszer, a gazdálkodással és a stratégiával foglalkoztam kezdetben.

Most nemzetközi ügyeket és az egyetemalapítás 650. jubileumát felügyeled.

Három főbb területem van, a stratégiai, a kapcsolati területeket és a 650-es jubileumot viszem. Szervezem az intézményfejlesztési terveket, a nemzetközi terület is az enyém, és tavaly óta a 650-es jubileum projektet irányító csapat vezetői posztját töltöm be.

Az egyetem nemzetköziesítése hogy halad?

Nagyon jól, a Modern Városok Program keretében azt vállalta a PTE, hogy 2020-ra ötezerre növeli az itt tanuló külföldi hallgatók létszámát, ehhez forrást is rendelt a minisztérium: huszonnégymilliárdot. Ebből eddig még nem költöttünk el semmit, de 2200-ról 3500-ra duzzadt a külföldi hallgatóink létszáma. A lendület láttán könnyen lehet, hogy idén elérjük a négyezret. A nemzetköziesítés jó program, presztizs- és bevételnövelő egyszerre. Évi hat-hét milliárdos bevételt jelent az egyetemnek. Tetszik vagy nem tetszik, ez a régióban gazdasági szempontból meghatározó szerepűvé teszi az egyetemet. Ha a külföldi hallgatók költekezését kivennénk a pécsi piacról, akkor kellemetlen helyzetek állnának elő több szektorban, a lakáskiadástól kezdve a vendéglátáson át a taxikig. Ezek a fiatalok sokat költenek. Folyamatosan felmérjük, s nyomon követjük a diákokat, úgy saccoljuk, hogy a tandíjon kívül hét- és nyolcmilliárd közötti összeget költenek el a városban.

A 650-es évforduló 650 millió állami támogatást csatornázott be az egyetem költségvetésébe. Marketing szempontból mit hozott?

Sikerült olyan dolgokat finanszírozni, amivel a pécsi egyetemet jobban láthatóvá lehetett tenni a térképen. Meglepő, hogy mikre költöttünk, de az egyetem általános ismertségét és imázsát növeltük tudományos területen és a szélesebb közönség előtt, a hallgatótoborzást is elősegítettük. A Halott Pénz különböző projektjeit jelentős összeggel támogattuk, így a tizenhat-húsz éves korosztályban „nyomultunk”. Komoly tudományos konferenciákat is támogattunk, de a csúcs szeptember 1-jén lesz egy nagy ünnepséggel, ehhez kapcsolódik az Agy-program zárókonferenciája tudományos oldalról. Szeptember 1. a magyar felsőoktatás egészének ünnepe lesz, elértük, hogy az Országgyűlés ezt a napot a Magyar Felsőoktatás Napjává minősítse.

A feleséged, dr. Pavluska Valéria is a Közgáz karon dolgozik, jól látom, hogy az ő karrierje akkor lendült fel, amikor kirepültek a gyerekek?

Önteltség nélkül mondom, hogy mindig sok időt töltöttem a gyerekekkel. Amikor a feleségem oktatói státusba került, onnantól kezdve ívelt fel a karrierje. Szeretett volna a Marketing tanszéken dolgozni, de a jó ízlés tiltotta, amíg apám volt az intézetigazgató… Ő máshol oktatott marketinget, nonprofit marketinggel és a kulturális területtel foglalkozik.

Ha a dinasztia következő generációját tekintjük, akkor van két lányod is, akik szintén a PTE-re jártak, egyikük ma is itt tanít.

Abban semmi különös nincs, hogy ide jártak, talán nem érezték annyira nyomasztónak a családi légkört, hogy elmenekültek volna Pécsről más városba. Egyikük sem egyszerűen találta meg az érdeklődésének megfelelő területet. Judit lányom elvégezte a jogot meg a pszichológiát, úgy, hogy közben zongora irányában is mehetett volna – már gimnazista korában is két helyre járt, a Művészetibe zongorázni és a Leöweybe német tagozatra… Anna lányom is érdekes ívet írt le, előbb egyszakos magyart végzett el, majd a filozófiát, de gyűjtögetett Közgáz-krediteket is, utána pedig a marketing szakot is elvégezte, jelenleg az Operaház balett-társulata mellett nemzetközi ügyeket intéz.

Ha valaki azon tűnődne, érdemes-e ma közgazdásznak menni, annak mit mondanál?

Nekem sem volt annyira tudatos a pályaválasztásom. Az irodalmat, filozófiát is nagyon szerettem. Amikor én jelentkeztem egyetemre, akkor filozófia szak Budapesten működött, s felvettek három embert évente. A pontszámom elég lett volna talán. Az irodalomban is gondolkodtam, de nem tűnt jó kenyérkereseti lehetőségnek, hát elmentem a Közgázra. Ma is érdemes ezt a pályát választani. Ez egy szintetikus terület. A közgazdaság tudomány is, de nem természettudomány. Van puha oldala is. Van olyan ága, ami a tiszta matematika nyelvén beszélve modellálja a gazdaságot, bár az élet nap mint nap cáfolja őket – de úgy tűnik, ez senkit sem zavar.

Ha nem közgazdász vagy filozófus, akkor mi lehettél volna még?

Az olvasás és a zenehallgatás nagyon pihentet, a harmadik ilyen dolog a főzés. Ha létezik reinkarnáció, akkor arra törekszem, hogy a francia tengerparton egy elegáns étterem tulajdonosaként és ételkoncepció megalkotójaként szülessek újjá. Nem csak ünnepi színjáték számomra a főzés, egy tökfőzeléket is szívesen elkészítek, és vasárnaponként is sokszor főzök. Mert az igazi művészet a főzés. Ez a legszublimáltabb mind közül. Eltűnik az eredménye. Ez tényleg a pillanat élvezete. A zenét leírják, az irodalmat könyvekben megőrzik, minden megmarad, de aki igazi művész, az főzni szeret, mert nem az örökkévalóságnak, hanem az ideális pillanatnak áldoz azzal, amit előállít.

Balogh Robert

Ezeket olvasta már?