PécsONE

„Én, Pécs és Vylyan”

Mikes Márk

Talán sokan tudják rólam, hogy a kilencvenes évek közepén Pécsett én voltam az első főállásban dolgozó éttermi sommelier, ami nagyszerű lehetőség volt számomra, hogy részese lehessek a magyarországi borkultúra felvirágzásának. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején létrejövő magánborászatokban olyan borok születtek, melyek az akkori forgalomban kapható minőségi borokhoz képest is elképesztő minőségi különbséget mutattak, ez pedig hatalmas lendületet adott egyrészt nekem, fiatal, szárnyait bontogató pincérnek, másrészt a minőségi vendéglátásnak adott egy olyan hatalmas lökést, mely nélkül ma nem beszélhetnénk gasztronómiai kultúráról.

A kilencvenes évek közepére kialakult Villányban a mai napig emlegetett első „ötös fogat”, akik szinte berobbantották és feltették a térképre a villányi borvidéket. A Bock, Gere, Tiffán, Polgár nevek mellett természetesen éledeztek a második generációs pincészetek, borászatok is.

Emlékszem, egy kellemes nyári napon meghívást kaptunk egy akkoriban alakult borászattól Kisharsányba, melynek neve, Vylyan (Villány középkori neve – a szerk.), érdekesnek, de legalább annyira kacifántosnak is tűnt. Hatalmas várakozással érkeztem egy parasztházból kialakított takaros vendégfogadóba, és elsőként találkozhattam a tulajdonos házaspárral, Debreczeni Pállal és feleségével, Mónikával, akik elképesztő profizmussal és céltudatossággal meséltek terveikről és az álmaikról. Boraik elképesztően szépek voltak. Mondhatom, első látásra szerelmes lettem boraikba, és alig vártam, hogy a vendégeim poharába tölthessek belőlük.

Aztán teltek-múltak az évek, és a Vylyan önálló, minden mástól elkülöníthető individuum lett a hazai boréletben. Tulajdonosa, Debreczeni Mónika – bár az Alföldről származik –ezer szállal kötődik Pécshez, így többek között Pécsre járt egyetemre is. Vele beszélgettem a kezdetekről, az egyetemről, a borról és a gasztronómiáról.

Az Alföldről hogyan kerültél Pécsre?

Kezdetben Makón jártam iskolába, majd pedagógus szüleim az általános iskola elvégzése után lehetőséget biztosítottak, hogy a saját utamat járjam. Az akkoriban induló szentesi dráma és irodalom tagozatra jelentkeztem középiskolába. Mi voltunk az első évfolyam. Azóta ez a gimnázium számos színművész számára jelentette a belépőt a színházi pályafutás felé.

Álomszerű négy évet töltöttem itt, majd kitűnő érettségivel jelentkeztem a színművészetire és a pécsi Közgázra egyaránt. A színművészetire nem vettek fel, de a PTE Közgazdaságtudományi Karára igen. Így Pécsre költözhettem, és beleszerettem a világ egyik legszebb városába. A művészeti szellemiség után, amelyet Szentesen kaptam, szükségem volt legalább két évre, hogy megszokjam azt a nyelvezetet és gondolkodási formát, amelyet a közgazdaság jelentett. Az egy kicsit segített, hogy indult angol szakfordítói szak, amelyet ugyancsak elvégeztem, és megőrizte számomra a humán gondolkodási formát, ezenkívül a közgazdasági diploma melletti angol szakfordítói diplomát is adott. Ezt a megszerzett tudást a vállalkozásban is hasznosítani tudom a mai napig, természetesen a művészeti irányultság alapjain működtetve a Vylyant, melyet évekkel később, 1992-ben alapítottuk férjemmel, Debreczeni Pállal.

Mindig is természet közeli ember voltam, és a pécsi atmoszféra teljesen magával ragadott, az emberi kapcsolatok, a lépték mind-mind tökéletes egyensúlyban volt számomra Pécsett. Így a Vylyan alapítása után – amikor az ültetvények termőre fordultak, és amikor a csapatot kellett építeni 1998 táján – nem is volt kérdés, hogy Pécsre költözzünk. Vagyis hazaköltözzek a világ egyik legszebb városába, és itthon is maradjunk. Így őszintén bevallva, bár nyilván Szegedet is szeretem, soha nem is érzem magam másnak, mint pécsinek. Szeretek ugyan innen elmenni, hiszen sokat utazom, de nagyon szeretek visszajönni.

A művészet és a nyelvek után mi volt az, ami a bor irányába vitt? Volt ezzel kapcsolatban az egyetem alatt valami meghatározó élményed?

A nyolcvanas években nem beszélhettünk kifinomult borkultúráról. Nyilvánvalóan Pali, a férjem volt az elsődleges meghatározó a borral való kapcsolatomban, hiszen, ha ő nem alapít borászatot, akkor most nincs Vylyan, és nincs miről beszélni. Akkor biztosan valamilyen más irányba mentem volna. Édesanyám agrármérnökként szőlészetet és borászatot is tanított, vagyis nagyon sok szüreten vettem részt kisgyermekként, a családunkban a bor fontos szerepet töltött be. A hetvenes években a szüleim tudatos minőséget kereső borfogyasztók voltak, akik a bor élménye miatt fogyasztották, és ezt a szemléletet szívtam magamba gyerekként. A borra mindig is nagy tisztelettel tekintettem, talán ennek is köszönhető, hogy gyerekként ismertem már szinte az összes, akkoriban ismert különböző bor- és szőlőfajták nevét.

Amikor férjemmel megalapítottunk a Vylyant, olyan, szinte sorsszerű, forgatókönyv szerinti életutat tudtam magam mögött, ami egyértelműen meghatározta a vállalkozás arculatát. Természetesen ennek megfelelően építettük a csapatot, mely kulcsfontosságú egy ilyen szemléletű vállalkozás esetében.

Az otthonosság, a természet közeliség, a művészetek és az innovatív gondolkodás egyaránt meghatározta mindazt, ami ma a Vylyan borászatot jelenti.

Igen, a mai napig olyan munkatársakkal dolgozunk, akik szinte családtagként élik mindennapjaikat a birtokon. Akiknek a Vylyan nem egyszerűen munkahely, hanem életforma, mert nekünk a férjemmel az volt, és nagyon örülök, hogy Pali halála után is sikerült ezt a szellemiséget megőrizni. Rengeteg kulturális és művészeti program kapcsolódik a Vylyan névhez, mely jól körülrajzolja, hogy a Vylyan nem pusztán minőségi borokat előállító cég, hanem annál magasabb és összetettebb tevékenységet űző kreatív család, melyre nagyon büszke vagyok.

A tanulmányaidnak, Pécsnek, az egyetemnek milyen szerepe volt ennek a szemléletnek a kialakulásában?

Visszatekintve az életutamra szinte mértani pontossággal minden állomásnak tökéletesen megvolt a maga szerepe, amelyek közül az egyetemnek nagyon sokat köszönhetek. A közgazdasági oldal ahhoz kellett, hogy a sokszor művészaggyal megélt élethelyzetekben meglegyen az egészséges racionalitás, és üzletemberként helyén tudjam kezelni a körülöttem zajló történéseket. Az egyetemmel a kapcsolatom egyébként mind a mai napig tart, hiszen évek óta együttműködünk a PTE Művészeti Karával és a Pécsi Művészeti Gimnáziummal a „Bogyólé” borcímke pályázatainkkal.

A Vylyan Teraszon most megjelent a gasztronómia is. Ez számodra is új felfedezés, vagy a régi szerelem?

Dehogy új! Imádok főzni! Tulajdonképpen a harmadik szerelem az életemben, a bor és a művészet után. Főzni az egyik legnagyszerűbb kikapcsolódás. Tökéletes stresszoldó is egyben, miközben a kreativitásnak és alkotásnak is lehet közben hódolni, nem beszélve arról az örömről, amit a családtól kapok, amikor jóízűen elfogyasztják a főztömet. Csodálatos dolog ételekhez borokat párosítani, apró falatokkal, kortyokkal élvezni az összhangot, és azt, hogy inkább egymást erősítve egy új, egyedi ízt alkotnak együtt, melyre külön-külön egyik sem képes. Emlékezetes gasztrotúráim voltak Európa több Michelin-csillagos éttermében. Vagyis jelentős tapasztalattal rendelkezem a csúcsgasztronómia világában is, de alapvetően azt gondolom, hogy csakúgy, mint a borászatban, a főzésben is elképesztően fontos, hogy szívvel alkossunk. Sokkal nagyobb élvezetet nyújt egy olyan étel, amiben benne van a „szív”. És fordítva is átüt, ha nincs benne. Ez a mai napig a hitvallásom.

Mikes Márk

Ezeket olvasta már?