PécsONE

Az öttornyú brand a világ körül

,,Bölcsesség tervezze,erő tartsa fenn, szépség ékesítse!”

Ez a rituális szabadkőműves jelmondat a pécsi Zsolnay márka, ha úgy tetszik, brand titka. Ez a szellemiség sugárzik a szárnyas oroszlánokból, a gyár karcsú és díszes kéményeiből, a csodálatos edényekből és a furcsa jelképekből. Ez néz le ránk a házak homlokzatáról, a pyrogránit vagy terrakotta frízekről, domborművekről.

Az öreg Zsolnay Miklós üzleti ügyekben nem szokott hibázni, de most rosszul mérte fel a helyzetet. A ravasz pécsi üzletember túl korán vásárolta meg a Ledina alatti telkeket és a lukafai fazekasműhely berendezéseit. Legidősebb fia, Zsolnay Ignác 1852-ben hiába vágott bele nagy lelkesedéssel a kerámia manufaktúra üzemeltetésébe, a Bach korszak utáni politikai körülmények és a gyenge gazdasági környezet miatt néhány év alatt teljesen tönkrement. 1864-re nemcsak a pécsi gyár, de a kassai, hollóházi, herendi gyárak is sorvadásnak indultak.

Fotó: Sasvári János


Ekkor vette át az elátkozottnak tűnő, akkor még kis manufaktúra vezetését Zsolnay Vilmos, a család második gyermeke. Művészi hajlamait anyjától örökölte, üzleti tehetségét apjától. Az igazi kezdet 1868-ban érkezett el, amikor Vilmos kérvényt nyújtott be Pécs város polgármesteréhez, hogy az Első Pécsi Cement Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyárához az iparengedélyt adja meg. A cementgyártást az erős konkurencia miatt hamar abbahagyta. Központi gondolata ettől kezdve a kerámiaüzem volt. Minden egyéb vállalkozása – a Bazár, a korszak bevásárlóközpontja, a szőlők, a cukor, a bányák – a kerámiagyár fejlesztését szolgálta.

A sok kísérletezés és munka után megszületett az első nagy találmány, a könnyű elefántcsont színű anyag, a porcelánfajansz, mely 1878-ban elnyerte a párizsi világkiállítás nagydíját, a Grand Prix-t. Alkotója pedig a francia becsületrendet, a magyar királytól pedig a vaskorona rendet. Ebben az évben tervezte meg Zsolnay Júlia a máig használatos védjegyet. Középen öt torony, tőle balra kézírással „Zsolnay Pécs”, jobbra szép ívelésű hurokban a három gyermek nevének kezdőbetűi „T. J. M.” (Teréz, Júlia, Miklós). Ettől fogva ez a jel hitelesíti a Zsolnay-gyárak termékeit.

Vilmosnak hosszas próbálkozás eredményeként sikerült a második nagy találmányt, az építészeti igényeknek megfelelő, fagyálló, egyúttal kőkemény, de könnyen megmunkálható anyagot, a pyrogránitot is előállítani. Ennek köszönhetően a kor legkiválóbb építészeivel, például Ybl Miklóssal, Schulek Frigyessel, Lechner Ödönnel, Steindl Imrével különösen gyümölcsöző kapcsolatot létesített. A szecesszió és a historizmus korában olyan nagy igény volt pécsi épületkerámiára, hogy külön üzemrészt kellett építeni a gyáron belül. A részleget Sikorsky Tádé, Júlia férje vezette. Nemcsak a monarchiában, de egész Európában híres egyházi, ipari és középületek bizonyítják, hogy a Zsolnay-gyár a legmagasabb építészeti igényeket is kifogástalanul elégítette ki. Gondoljunk a magyar parlament épületére vagy a budai Mátyás-templomra!

Az óriási sikerek ellenére Zsolnay Vilmos nem állt meg a kutatásban, és nem szállt ki a versenyből. A nyolcvanas években a gyárak és a keramikusok azzal kísérleteztek, hogy díszedényeiket fémfényű mázakkal vonják be.

A középkori mór mesterek ismerték a fémfényű máz titkát. Tőlük tanulták el a reneszánsz korának olasz mesterei. A gubbiói Giorgo Andreoli és a középkori, kairói iszlám edénytöredékek adták a kihívást, nem beszélve az üzleti haszonról és a szakmai dicsőségről.

E máz rejtélyét 400 év múlva Wartha Vince műegyetemi tanár és Zsolnay Vilmos fejtették meg. Homérosz Íliászának nyomán hajnalpírnak – görögül eozin – keresztelték el. A faenzai és gubbiói lüszter technika a reneszánsz után Pécsett folytatódott. A sokszínű és híres máz eljárásának titkát azóta sem sikerült másoknak kikísérletezni.

A gyár első sikere az 1873-as bécsi világkiállításon született, amit számtalan kitüntetés, nagydíj, oklevél és elismerés követett. Brüsszelben a belga Lipót rend, később a török Mesidje rend, Sydney-ben, Chicagóban, San Franciscóban, Párizsban az aranyérmek és nagydíjak. Végül 1897-ben Pécs is díszpolgárává választotta Zsolnay Vilmost. A sikerek megnyitották a távoli piacokat is. Pest után Bécsben, Párizsban és Londonban is voltak nagykereskedői és lerakatai a gyárnak.

Az alapító Zsolnay Vilmos 1900 tavaszán váratlanul meghalt. Nagy részvét mellett temették el a Budai külvárosi temetőbe, de a család díszes mauzóleumot emelt neki a gyár közelében.

Az idős – a pécsiek szerint alkimista aranycsináló – mester halála nem vetett véget a márka diadalútjának. Fia, Zsolnay Miklós minden tapasztalatát és nem kevés tehetségét a gyár szolgálatába állította. Már húszévesen teljes jogú cégvezető volt apja mellett. Az első párizsi világkiállításon ő képviselte a gyárat. Levelei szerint kicsit izgult a versailles-i fogadás miatt.

Megvásárolta a Fischer-féle pesti porcelángyárat, így el tudta látni az elképesztő mennyiségű megrendelést. A Millenniumi Földalatti Vasút burkolatától a Zeneakadémián és a Gresham palotán át az Iparművészeti Múzeumig lehetne sorolni a pyrogránit díszeket, színes tetőket, szobrokat. De nemcsak a Monarchia területén, Lembergtől Fiuméig, hanem egész Európában, főleg Franciaországban találunk Zsolnayt. Chicagó, Detroit és más amerikai nagyvárosok csarnokait, középületeit díszítik az eozin csempék és a pyrogránit szobrok, frízek. A tengerentúli épületek közül kiemelkedő a mexikói operaház nagy arany-eozin burkolata a színpad körül és azték mintás pyrogránit domborművei.

Zsolnay Miklós nyolc nyelven beszélt tárgyalóképesen, mindenki kifogástalan úriembernek, first class gentlemannek tartotta. Személyes varázsa még a lányos anyákat is elbűvölte. Valóban mindenkivel jóban volt, akivel kellett. Miniszterekkel, igazgatókkal, polgármesterekkel, főpapokkal éppúgy, mint az építészekkel, festőkkel, szobrászokkal.

A személyes reklámban hitt. Inkább kártyázott és ivott megrendelőivel hajnalig, nagy pénzeket vesztett a kedvükért, és színésznőknek mutatta be őket, csak hogy a Zsolnayt, a cég ajánlatát válasszák. A nyomtatott reklám és hirdetés esküdt ellensége volt. Nem is találni az ő idejéből Zsolnay-reklámot, -plakátot vagy -hirdetést. Kidobott pénznek tartotta. Inkább itatta az összes főszerkesztőt és zugfirkászt. Vagy a francia piac jóindulata végett megépíttette a pécsi Francia Emlékművet, melyért megkapta a becsületrendet és az összes francia lapok címoldalait. Az 1900-as párizsi világkiállítás után minden világkiállítás elnökségében fontos szerepet játszott. Személye a siker garanciája volt.

A szabadkőműves testvériségbe már fiatalon belépett. 1884 tavaszán a bécsi Schiller páholyban avatták be az inas fokba. Nem sokkal később legénnyé, majd mesterré avatták az Országos Levéltárban őrzött dokumentumok szerint. A testvériség minden ajtót megnyitott előtte. A walesi herceghez éppoly könnyen jutott be, mint a török szultánhoz. Egy ismeretlen porosz gróf vagy egy francia mérnök, esetleg egy olasz gyáros barátságát és megrendelését könnyen elérhette a szabadkőműves kapcsolatai révén. A rituális munkák utáni vacsorákon és ünnepségeken egyszerűen jutott információkhoz és lehetőségekhez. Itt találkozott potenciális megrendelőkkel és szobrászokkal, művészekkel is. Az internet, a telefon és a repülés előtti korban a szabadkőművesség volt a Facebook, amit profin használt tervei és üzletei megvalósítására.

A siker számára nem öncél, hanem a világ jobbítása volt. A saját környezetén kezdte. A folyamatos termelés és minőség biztosítása érdekében munkásaival is jól bánt. A korban szokatlanul orvosi ellátást (betegbiztosítási pénztárat), olcsó lakást, kertet, tűzifát, szenet és az átlagosnál jobb fizetést biztosított. A futballcsapatot és a bicikliegyesületet is finanszírozta. A gyár iskolájának bizonyítványait mindenhol elfogadták. Az itt végzett szakmunkásokat örömmel fogadták a Monarchia és Európa összes porcelángyárában.

Miklós a Zsolnay-céget megtartotta családi vállalkozásnak, soha nem lett részvénytársaság. A finánctőkét, a bankokat távol tartotta gyáraitól. A Zsolnay-gyárakat, bányákat, üzemeket mind biztos kézzel irányította, vagy egy-egy megbízható családtagra bízta. A pécsi központú cégbirodalom az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb könnyűipari gyárkomplexumaként így egyeduralkodóvá lett a magyar kerámiapiacon.

P. Horváth Tamás

 

Ezeket olvasta már?