PécsONE

Szeretnék hasznos lenni

Nagy Márta keramikusművész, Pécsett legismertebb monumentális munkája a Tudásközpont kaptárburkolata, amely jelenleg Közép-Európa legnagyobb egybefüggő művészi kerámiaburkolattal borított tere. Minden fontosabb magyar kerámiaműhelyben dolgozott már tervezőként. Ma a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának professzora. A közelmúltban munkásságának elismeréseként Pécs város Zsolnay-díját kapta.

Hogyan kezdődik a tervezési folyamat? Trendek érvényesülnek?

Életem során mindegyik gyárban más-más szakmai fogásokat tudtam ellesni, de ennél fontosabb volt számomra a tervezési folyamat: mit és hová tervez az ember, milyen technológiát használhat a termék gyártásánál, mennyiért lehet azt majd eladni… Alapvetően elemző agyam van, szeretem az ilyen feladatokat. Egyértelműen meghatározott a mozgásterem, és minél szűkebb ez, annál izgalmasabb a helyzet, kíváncsian figyelem, hogy mit tudok kezdeni a helyzettel, hogyan tudom belakni ezt a szellemi teret.

Ha ennyire nehéz a tervezői pálya, akkor miért csináltad ezt több mint egy évtizeden át?

Mert máig munkál bennem, talán kissé idealistaként a vágy, hogy szeretnék hasznos lenni. Jó érzés, ha az általam tervezett edények sok példányban jelennek meg a világban, sok ember otthonába jutnak el.  Tömegtermelésre tervezni nagy felelősség.

Fotó: Horváth Gábor
Fotó: Horváth Gábor

 

Vendégségben találkoztál már csészéddel?

Hogyne. Jó érzés különböző helyeken a saját tervezésű tárgyaimmal találkozni. Ha megjegyzem, hogy ezt a tárgyat én terveztem, általában kedvesen elcsodálkoznak. Magyarországon a tervezőket nem tartják számon, úgy, mint a világban a sztárdesignereket.  Az ő esetükben a kevésbe erős szellemi termékeket is eladja a név – egy ideig. Nálunk fordítva van. Még az évtizedek óta gyártásban lévő igazán jó tárgyak mögé sem teszik oda a gyártók a tervező nevét.  

Csak akkor vagy igazán szabad, ha a magad számára készítesz kerámiát?

Hosszú ideig tanultam a tárgytervezést, hivatásomnak tekintem, ma is szívesen tervezek ilyesmit, ha felkérnek, de van egy evvel egy időben, párhuzamosan működő utam is, ami ma már inkább meghatározó, a képzőművészeti kerámia. Ez valóban nagy szabadságot ad. Tervezőként már rég nem vállalok el bármilyen munkát.

Mit utasítasz vissza?

Azt a felkérést, amelyben nincs önálló szellemi lehetőség. Közvetlenül az egyetemi éveim után elkezdtem hathetes ösztöndíjakkal a Kecskeméti Kerámia Stúdióban dolgozni, szinte minden évben ott voltam, itt indult el bennem valami más. Ott kezdett el kibontakozni a saját művészi utam. A kerámia nem egy anyag, hanem százezerféle. A durva samottos anyag, a Duna parton bányászható vörös agyag, a porcelán, a kőcserép mind, mind más karakterű anyag, más a kisugárzásuk, mást fejezhetnek ki.  Ahány anyag, annyi lehetőség. Egy egész élet is kevés lenne hozzá, hogy mindegyiket kipróbáljuk.

A Tudásközpont Kaptár része monumentális hatású, amíg áll az épület, fontos része marad. Ekkora léptékben mennyire engedtek szabadon?

Ez a munkakapcsolat Balázs Mihállyal, az épület tervezőjével bizalmi alapon született. A konyhámban ücsörögtünk, ő kiteregette a tervrajzokat, és azt kérdezte, mi erről az egészről az elképzelésem. Milyennek tartom a teret… Milyen lenne itt a burkolat… Én becsuktam a szemem és azt mondtam, hogy ide az Univerzumot képzelem el, de egészen absztrakt módon. Felragyogott az arca és ekkor dőlt el, hogy én fogom megtervezni a burkolatot. Ez a tér szakrális, kupolás tereket idéz fel bennünk. Az Univerzum ábrázolásához csak a színeket hívtam segítségül, nem jelennek meg sem ember, sem állatfigurák, sem növényi motívumok.  A 620 négyzetméteres felületen 62 ezer színes csempe pompázik. A kerámia elemek gyártása a Zsolnay Gyárban történt, remek együttműködésben. Amikor pedig a burkolásra került sor, napjában többször is ott voltam a Kaptárban.

Ez a fő műved?

Mondjuk inkább úgy: a legnagyobb. Gyakran kérdezik ezt tőlem.  Rettentő szerencsének érzem magam, hogy ez a munka megtalált, de egy méretét tekintve kicsi művem nekem épp olyan fontos tud lenni, mint a kaptár burkolat. És az épp aktuális munkám izgat mindig a legjobban, hisz abban vagyok benne nyakig.  Az a jellemző rám, hogy elindul a fejemben egy gondolat, valamit ki szeretnék fejezni, s ehhez keresem meg a megfelelő formákat, anyagokat. Megkaptam már, hogy a művészettörténészek réme vagyok, mert mire egy kis műsorozatomat már megismernék, megszeretnék, addigra már egy másikkal foglalkozom. Munkáimat nem formai, vagy motívumbeli kohézió fogja össze, hanem gondolati. Gyakran kilépek a kerámia anyagok köréből is, a hernyóselyem régóta jelen van a munkáimban, azonos értékű elemként a kerámia részekkel. Műveim általában több különböző darabból épülnek fel, és ezek  egymáshoz fűződő viszonya mondja el azt, amit ki szeretnék fejezni. A selyem nemes anyag, éppolyan nemes, mint számomra a kerámia. A kerámia nekem akkor is értékes anyag, ha a Duna parton magam bányászom és tisztítatlanul égetem ki. Az agyag üledékes anyag.  Hozza magával a folyó és lerakja, évmilliók vannak benne, az egész történetünk. Az agyag terápiás anyag is, képlékeny, jól formálható, a vele való foglalatoskodás nagyon emberi tevékenység, mint a festés, vagy a zenélés. Úgy el lehet merülni benne!  A „Bőr” című ciklusomban, amikor egy ilyen agyag rögöt áttetsző hernyóselyem muszlinba varrok, az nem véletlenül kapja azt a címet, hogy: ”Bőr”.  Mert a selyem sem másodlagos „csomagoló” anyag, hanem a kerámiával együtt lélegzik. A két anyag összesimul, összeforr.

Ebben a munkában a rögvalóság éppolyan fontos, mint az elröppenő gondolatok szépsége.

Pontosan így van.

Volt egy mondatod, amihez visszatérnék: Ha bányászom az agyagot… Egy törékeny szép nővel ülök itt, s beszélgetek, nem gondoltam, hogy agyagbányász is…

Nem muszáj mindjárt szívlapáttal bányászni, megteszi a kezem is… Bár a fizikai erőnk is éppolyan fontos, mint a szellemi koncentráció. Az egyensúly a szellemiek, és az anyag, a test és a gondolatok között. Nem olyan egyszerű ezt az összhangot megteremteni.  Ezekhez a munkákhoz én szedem ki a rögöket a földből, s ha találok egy olyat, ami már önmagában kész, olyan szellemi minőséget képvisel, amihez már nem kell hozzátennem, akkor igyekszem ezt tisztelni.  Ezekben a kis rögökben ott vannak még az apró dunai csigaházak is, ágacskák, levelek… Óvatosan, lassan kell őket kiégetni, több napig vannak a kemencében, hogy a hirtelen keletkező gázok ne vessék szét őket. Ez már a szakmához tartozó dolog. Egyszer kiállításra készültem, szűk volt az idő. Tudtam, hogy a nedves agyagot nem kéne még a kemencébe tenni, de bíztam benne, hogy a kedvemért ez a kedvenc, általam jól ismert anyag nem követi majd a fizika törvényeit. Nem így történt… úgy kellett a kemencéből kiporszívóznom az hirtelen keletkező vízgőz által millió apró darabra robbant tárgyakat. Az ilyesmi persze mindig olyankor történik, amikor sürget az idő. Éjt nappallá téve kellett dolgoznom, hogy újra elkészítsem őket.

Milyennek látod napjaink használati tárgyait?

Nagyon vegyes a kép. A tárgyakhoz való viszonyunkban is nagy az összevisszaság. Igen fontos lenne a tárgyak szellemi minősége. Ez nem feltétlenül pénz kérdése. Rengeteg lenne a tennivaló a vizuális kultúra terén…

Balogh Robert

***

Nagy Márta 1979-ben a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát porcelántervező szakon. 2001-ben a Pécsi Tudományegyetemen DLA doktori fokozatot szerzett, majd 2003-ban habilitált a Pécsi Tudományegyetemen. 2007 óta egyetemi tanár, 2010-13-ig a PTE Művészeti Kar Média- és Alkalmazott Művészeti Intézet igazgatója, ma a Kerámia tanszék vezetője. 2010-ben ő tervezte a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Kaptárának kerámia burkolatát.

Munkáját számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

Ezeket olvasta már?