PécsONE

Páratlan páros. Kulisszák nélkül – Vincze Brigitta és Vincze Balázs

Szigetvár felé, a 6-os útról kanyarodik fel az út, ahol a domboldalon egy mediterrán típusú ház előtt parkolunk le. Csengetésünkre a házigazda, Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft ügyvezetője, a Pécsi Balett igazgatója nyit ajtót. A Vincze-család új otthonában vendégeskedünk. A vendéglátásunkról az egész család gondoskodik. Balázs szeli a sonkát, felesége, Vincze Brigitta balett-művész ínycsiklandozó sajttálat készít. A lányok, Lili és Olívia pedig elsősorban azt élvezik, hogy édesanyjuk és édesapjuk is otthon van – és együtt avatnak be minket és a PécsOne olvasóit a család életébe – kulisszák nélkül.

Ritka pillanat, hogy így együtt a család?

Ritka. Van olyan időszak, amikor három hétig napi 5 percre látjuk. – mondja Brigitta. Én ilyenkor szoktam már protestálni. Tényleg nagyon sokat kell nélkülözni őt.

Három komoly feladatot látsz el, amelyek mindegyike önmagában is egész embert kíván. Hogy fér bele ennyi minden az életedbe?

Úgy – és erre nem vagyok büszke – hogy a családom a háttérbe szorul. De reggel 8-tól este 8-ig vagy 10-ig sok mindent el lehet végezni. Szerintem belefér.

Most jár le az első év igazgatói megbízatásodból a ZSÖK-ben. Milyen sikereket hozott ez az év, és van-e olyan, ami nem úgy alakult, ahogy tervezted?

Vannak látványos sikerek és vannak azok az aprólékos munkák, amelyek majd egyszer sikert hoznak.

A sikerekről szólva a Zsolnay Fesztivált kellene kiemelni, amely évek óta kereste magát, de nem nagyon sikerült megtalálni az igazi egyedi arculatát, viszont a nyáron végre formát öltött a Fény Fesztivállal, ami végre valami új, egyedi arculatot kölcsönzött ennek a fesztiválnak. Olyan óriási érdeklődés kísérte, hogy utoljára 2010-ben az EKF idején pezsgett ennyire a város. Ez egy olyan program, amely valóban egyedi lehet, amit tovább kell fejleszteni.

Az általános működés tekintetében jelenleg egy racionálisabb működésre van szükség, amit most igyekszünk megalapozni. Ezért nehéz dolgom volt az elmúlt egy évben. Súlyos döntéseket kellett meghoznom, emberekről kellett döntenem.

Nagyon hiszek abban és én minden reggel így keltem fel az elmúlt egy évben , hogy 110-120 emberért a cégett nem áldozhatom fel. Nehéz volt ez az egy év, de azt hiszem, úgy tudtam elválni emberektől, hogy mindenkivel megértettem, ami történik, az a cég jövőjének a záloga, nem pedig egyénekkel szembeni szimpátia kérdése.

Minek köszönheted, hogy téged választottak?

Talán a szerencsének. Tudták, hogy ami nekem fontos, azért képes vagyok mindenre. Az elmúlt 11 évben a Pécsi Balettnél sziszifuszi munka folyt, de siker lett az eredménye. Talán abban bíztak, hogy ezt a sikert egy másik autóba ülve is meg tudom valósítani.

Belejátszott ebbe a döntésbe, hogy évek óta egy kis falu polgármestere is vagy?

Szerintem nem. Én ezzel sosem kérkedtem, számomra ez egy misszionárius munka.

Egy misszió?

Igen. Évekig laktam ott a domboldalon és városi emberként beletanultam a vidéki létbe, és megismertem a vidék gondjait is. A falu lakosai kértek meg, hogy induljak a választásokon. Még a kopogtató cédulákat is összegyűjtötték. A sikerhez egy ilyen kis faluban mindenit ismerni kell. A majd 50%-os cigány lakosság azonban először elzárkózott tőlem, nem nagyon álltak velem szóba. De el kellett nyernem az ő tetszésüket is, hogy sikert érjek el – márpedig ha egyszer elvállalok valamit, azt jól szeretem megoldani. A Balettintézetben tanultunk néptáncot, így ismerek egy-két cigánynótát is. Lementem a faluba és úgy alakítottam, hogy elkezdtem velük ezeket énekelni. Amint látták, hogy a saját nyelvükön szólítom meg őket, szót értettem velük. Ennek köszönhetem, hogy nagy százalékkel megnyertem a választást. Így kezdődött az a misszionárius munka. A fizetésemet sokáig nem vettem fel, most pedig a rászoruló családoknak osztom szét. Minden évben hozunk Hollandiából egy kamiont, amiben ruha, lakástextil és bútorok vannak. Utcatáblákat szereltünk fel, amelyeket, a mentősök külön megköszöntek. Buszmegállót, játszóteret építettünk, szobrot avattunk, felújítottuk a polgármesteri hivatalt. Egy halmozottan hátrányos faluban, ahol az önkormányzatnak egyáltalán nincs bevétele. Mindent pályázati pénzből valósítottunk meg.

A falu akkor már nemcsak lakhelyet jelentett…

Amikor egzisztenciálisan veszélybe kerültem – mert a színház egykori igazgatója meg akarta szüntetni a balettet – akkor kezdtem gazdálkodással foglalkozni. Vettem két kisebb földet, tehenet, 50 lakon birkát, amiből hamarosan 170 lett. Megtanultam, hogyan kell oltani, nyírni. 2005 és 2013 között napi 70 kilométert autóztunk. A távolság már a gyerekekkel is nehezen volt áthidalható. Amikor felkértek a ZSÖK vezetésére, döntenem kellett. Eladtam az állatokat és beköltöztünk Pécsre.

Tizenöt éve élsz tősgyökeres budapestiként Pécsen. Hogy lehet megszokni a pécsiséget és a vidéket?

Nagyon könnyen. 2001 augusztus végétől, amikor életemben először jöttem ide, az első perctől kezdve otthon érzem magam. Ez a város még nem személytelenedett el, mint Budapest. Működnek benne az emberi kapcsolatok és az emberi léptékek.

Egy budapesti szólótáncosi karriert cseréltél fel egy pécsi balett szerződésre. Miért?

Még gyerekkoromban elhatároztam, hogy a legjobbaktól akarok tanulni. Markó Ivánnál és a Magyar Fesztiválbalettnél öt év után úgy éreztem, hogy amit lehetett már megtanultam. Pécsen Keveházi Gábor lett az igazgató. Felajánlott nekem egy lehetőséget, én pedig belevágtam, mert tőle is tanulni akartam. A mai anyagias világunkban a pénz oldaláról megközelítve ez úgy hangzik, hogy egy 180 ezer forintos fizetést cseréltem el egy 43 ezer forintos pécsi fizetésre. De ha akkor nem jövök le, később nem leszek a Pécsi Balett igazgatója, akkor ma a ZSÖK sincs.

És mi lett a tánccal?

29 éves korom óta nem táncolok. Ekkor lettem balett-igazgató – ahogy Tóth Sándor és Eck Imre is. De rendszeresen koreografálok és rendezek.

Itthon beszéltek a munkáról?

Brigitta: Azt a kevés időt, amit itthon együtt töltünk, igyekszünk nem munkával tölteni,

Esetleg egy-két szót még megengedünk magunknak, de nem jellemző. Itthon férj és feleség, apa és anya vagyunk.

Te vagy a legtöbbet a gyerekekkel. Hogyan tudod összeegyeztetni a táncot és a családot?

A család nekem az első. A nagyobbik lányunkat, Lilit 23 évesen szültem. Akkor, amikor a táncosok a legjobb formájukban vannak. Ha egy önző karrierista táncos lettem volna, akkor ezerrel csak a táncra koncentrálok. Nekem nem adatott meg gyerekként az a család, amire a legtöbb ember vágyik. Amikor Balázsra rátaláltam, úgy éreztem, hogy ő lehet ez az ember, akivel el tudom képzelni az életemet. Ezért semmi nem olyan fontos, mint hogy biztosítsam az otthon nyugalmát és a kiegyensúlyozott családi hátteret. De amikor a színházban van feladatom, eltolódnak kicsit az arányok, akkor inkább arra koncentrálok és kevésbé a háztartásra.

Mindkettőtök bal csuklóján van egy apró tetoválás…

Igen, ez az összetartozásunk, a családunk szimbóluma.

Balázsnak ennél látványosabb is van a jobb karján. Mostanában nagyon ügyelsz, hogy ne tűnjön fel…

Balázs: Ezt tetoválást kb. hat éve készítettem, amikor azt vettem észre, hogy a világ a külsőségekre és előítéletekre épül. Kíváncsi voltam, hogy rajtam egy tetoválás mennyire módosítja az emberek hozzám való viszonyát. Ez, az én helyzetemben nem megszokott látvány, miközben szimbólumai épp a munkámhoz és a családomhoz kötődnek. De a szűk táncos szakmában mindenki ismert és nyilván nem ez alapján ítélt meg. Viszont a ZSÖK-nél betöltött pozícióm miatt, ahol rengeteg emberrel találkozom, figyelembe kell vennem, hogy már a megjelenésemmel kommunikálok és mivel sokan csak rövid időt találkoznak velem, itt nem folytathatom magánharcomat a látszatok világával szemben. Tehát egész nyáron is hosszú ujjú ingben jártam.

Mi az, amire a legjobban vágynátok a magánéletetekben?

Balázs: Rá kellett jönnöm, hogy csak úgy nem nagyon tudom élvezni az életet. A bohém művészlét egyáltalán nem jellemző rám. Szeretek itthon lenni négyesben a gyerekekkel.

A pihenés nekem az otthon csendje, az ingerszegény környezet – pedig a gyerekeimnek nem csak erre van szükségük, és lehet, hogy a feleségemnek sem. De nyáron felfedeztem magamnak egy hobbit, amely rendkívüli módon csillapítja a munkamániám és Gittának is nagyon tetszett. Két napig hajóztunk a Balatonon. A tó közepén a vizet nézve, csak a csend, a nyugalom és a harmónia van – semmi más.

Brigitta: Én azért nagyon szeretnék egyszer hosszabb ideig nyaralni – valami különleges helyen. Egy szép fehérhomokos tengerpart a nagy vágyam, oda szeretnék elmenni Balázzsal. Mondjuk egy-két hetet. Mert valójában amióta összeházasodtunk hosszabb időt még sosem nyaraltunk. A hajón is szívesen töltenék kettőnél több napot. Persze amíg a gyerekek kicsik, addig ez elég nehéz.

Milyen feladatok várnak rátok az új szezonban?

Balázs: A ZSÖK olyan intézmények együttese, amelyek önmagukban is minőséget jelentenek. Ezeket programokkal megtölteni egyáltalán nem nehéz. Ugyanakkor nekünk most abban kell fejlődnünk, hogy turisztikailag is érdekesek legyenek ezek a programok és ne egy-két hónappal, hanem egy évadra tervezzünk előre. Így lehet programokra fókuszálni, kiajánlani őket utazási irodáknak, más városoknak, etc. Ebben kell erősítenünk. Olyan gárda van a ZSÖK-ben, amely képes több mint évi 1500 program koordinálására, nem is beszélve a városi rendezvényekről.

A balettben komoly sikereink vannak. Csodálatos mandarint játszunk Sanghajban, ahol mi képviseljük Magyarországot. Az előadáson a zenekart Kocsis Zoltán vezényli.

Brigitta: Én elsőként a Száll a kakukk fészkére című darabba ugrom be, majd a Carmenben is vár egy szerep. De ami a legnagyobb feladat az a Hattyúk tava lesz, amelyet a Művészetek Palotájában mutatunk be. Márciusban pedig a Fából faragott királyfiban alakítom a Királylányt, ami ráadásul élő zenére fog menni, akárcsak a Faust a Kodály Központban, amelyben Afroditét alakítom.

Nem rég költöztetek ide, milyen terveitek vannak még a ház berendezésével kapcsolatban?

Brigitta: Egyelőre elég steril a ház, de majd belakjuk. A nappali még sehogy sem áll, ott még sok a dolgom: szeretnék egy kis vidéki hangulatot belevinni és némi eleganciát.

A ház berendezésben tevőlegesen is kiveszem a részem. Nagyon szeretek festeni például, szívesen átfestem a régi bútorokat és az máris egyedi hangulatot kölcsönöz nekik. Az étkezőben ezt a kis ónémet tálalót én alakítottam át.

Balázs: Rengeteg itt a szép, tágas tér. Szeretnénk képekkel, képzőművészeti alkotásokkal színesíteni.

Miért ezt a házat választottátok?

Brigitta: Nagyon örültünk az elrendezésnek, a nagy belső térnek, de ami igazán magával ragadott az a kert és az udvar. Imádom, hogy a lányok kint tudnak biciklizni, játszani, ugrálni, látom, hogy ők itt nagyon jól érzik magukat. És lehet kertészkedni is. Szeretnék itt is veteményezni, ahogy korábban falun, mindig friss gyümölcsöt, zöldséget tenni az asztalra. Bár imádom a hivatásomat, nekem ez az origo, az otthon.

Szöveg: Fekete Vali – Fotó: Bublik Róbert, Dékány Zsolt

Ezeket olvasta már?