PécsONE

„A gyertya az egyik legrégebbi Jézus-szimbólum”

Évek óta megkapó hagyomány a pécsi evangélikus gyülekezetnél advent első vasárnapján a gyertyagyújtó istentisztelet, amelynek kiemelkedő része, hogy az első adventi gyertya meggyújtása után a hívek maguk is a templomi adventi gyertyáról gyújtanak gyertyát, amit – kis szerencsével – hazavisznek, és erről gyújtják meg otthonukban a gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor a Dischka Győző utcából imbolygó fényekkel gondosan haladó kisebb-nagyobb csoportok indulnak útnak. Az adventi készülődésről, a karácsonyról, a hivatásról és a családról kérdeztük a pécsi evangélikus egyház három lelkészét, Ócsai Zoltánt, Hajduch-Szmola Patrikot és feleségét, Kovács Barbarát, aki maga is lelkész.

Nem nagyon ismerek másik templomot, ahol advent első vasárnapján ilyen gyertyagyújtó istentisztelet lenne. Honnan ered ez a hagyomány?

Ócsai Zoltán: Őszintén szólva amikor hét éve a családommal együtt idekerültem, már létezett. Azt hiszem, az elődünk, Németh Zoltán lelkész kezdte el ezt a szertartást, de ezt sem tudom biztosan. Mára igazi rítussá vált számunkra, s mint ilyennek, szinte már elhalványult az eredete. De mivel úgy gondoljuk, nagyon komoly szimbolikus tartalmat hordoz az oltárról meggyújtott adventi gyertya, amelynek fényét és melegét a templomból egyenesen otthonukba viszik a hívek, fontos számunkra is, hogy megtartsuk. Az evangélikus egyház meglehetősen kicsi gyülekezettel bír, így ez a rítus is az összetartozásunk, a közös várakozás és a megszentelt ünnep szimbóluma lett.

Hajduch-Szmola Patrik: A gyertya a legrégebbi Jézus-szimbólum: fényt és meleget ad, miközben önmagát elemészti. Az adventi gyertyák fénye a Krisztusban kapott megváltás eljövetelét hirdetik.

A karácsonyi időszak nagyon fontos szerepet játszik a kultúránkban. Ilyenkor gyakran az is eljár templomba, aki egyébként nem, vagy alig. Mit jelent ez a lelkészek számára, hogyan készültök a különféle alkalmakra, és jut-e idő mindemellett a családi készülődésre?

H. Sz. P.: Valóban, ilyenkor koncentráltan, nagyon sok helyre megyünk, hiszen Pécsen ugyan csak egy templomunk van, de a környező településeken, mintegy 30 km sugarú körben tartoznak hozzánk gyülekezetek. Ezért is jó, hogy hárman vagyunk, jobban meg tudjuk osztani a feladatokat és a különféle helyszíneket.

Ó. Z.: Régebben, még segédlelkész koromban, megesett, hogy délután 2-től este 8-ig egyfolytában prédikáltam és utaztam. Mire hazaértem a karácsonyfa mellé, már szinte nem is volt erőm megszólalni.

K. B.: De talán nem is a szenteste, hanem inkább a karácsony első napja az, ami a nehezebb feladatot jelenti, hiszen Pécsett reggel és este is van istentisztelet, és akkor a környékbeli szórványokról még nem is beszéltünk, ahol szintén szolgálunk.

Hogy lehet így a családdal ünnepelni?

K. B.: Szenteste úgy, mint mások. Most pedig, hogy itthon vagyok a négy hónapos babánkkal, biztos, hogy sokkal könnyebb lesz, mert mire Patrik hazaér, el tudom készíteni a vacsorát. De Frida születése előtt mindketten szolgáltunk, és csak utána ünnepeltünk. A nagyszülőkkel persze sokkal nehezebb megoldani, hogy találkozzunk, hiszen Budapest környékén élnek. Velük majd a két ünnep között, vagy az új évben töltjük együtt az időt, szenteste pedig csak hárman leszünk.

Ó. Z.: Ketten vagy hárman el tudjuk úgy osztani a feladatokat, hogy sem fizikailag, sem szellemileg ne legyen olyan megterhelő. De még, amikor egyedül kellett a szentesti istentiszteleteket megtartani, akkor is este 8-ra már itthon voltam, és minden úgy történt, mint más családokban: vacsora, ajándékozás, közös együttlét a családommal, a feleségemmel és a négy gyerekemmel. De így a családi készülődésben a feleségemre, Zsuzsira nagyobb feladat hárult.

Ócsai Zoltán és családja: Mátyás, Borbála, Zsuzsi, János és Rozi

Hogyan lehet felkészülni, és lélekben mindig jelen lenni az alkalmakon?

H. Sz. P.: Nem mindig egyszerű megtalálni a karácsonyi csendet a lelkészek számára legsűrűbb időszak közben. Az istentiszteleteket komoly előkészítő munka előzi meg. Az egyházi liturgia szabályai szerint kell készülnünk a Biblia vonatkozó részeivel az igehirdetésre. Minden évben új mondanivalója van a Szentírásnak, ezért újra és újra keressük, hogy milyen üzenetet tudunk elmondani. Olyat, amelyet sem tavaly, sem jövőre nem fogunk tudni. Ettől lesz megszólító és aktuális. Soha nem papírból beszélek, tehát mindig újra és újra végig kell gondolnom a prédikáció szövegét, és így igazán élővé válik. Sokszor, miután hazaérek, értékelem magamban az alkalmakat, hogy mennyire voltam jelen, mennyire tudtam a gondolataimat hitelesen átadni, hogy sikerült-e valóban megszólítanom a híveket.

K. B.: Mindaz, ami a hétköznapokban történik, ránk is hat, mi is ebben a világban élünk. A rohanás, a türelmetlenség, a fogyasztói társadalom minden hátulütője minket is érint és befolyásol – adventkor is. De a mi hivatásunkban éppen az a jó, hogy van, sőt, kell, hogy legyen alkalmunk arra, hogy elcsendesedjünk, és a prédikáción keresztül lelki tartalmat tudjunk adni a körülöttünk élők adventjéhez.

Ó. Z.: Én a magam részéről igyekszem minél többet olvasni. Irodalmi műveket, verseket, filozófiai írásokat. Most például Wittgensteint olvasom a nyelvről, hiszen mi magunk is a nyelvvel dolgozunk, a nyelven keresztül fejezzük ki gondolatainkat vagy őrizzük hitünket. Fontos, hogy megtaláljam azokat a fogódzókat, amelyeken keresztül a hívek számára is megvilágíthatok egy-egy bibliai tanítást, egy erkölcsi kérdést vagy akárcsak egy jelenséget, amely megmutatkozik mindennapjainkban. Ezek mind példák, magyarázatok, kapaszkodók. De sosem mondjuk meg a híveknek, hogy mit kell tenni, hagyjuk, hogy felnőttként ők maguk döntsenek. Az evangélikus egyházban a lelkész „pásztor”, megmutatja a lehetséges irányokat, de sosem ad utasítást arra, hogy melyik úton kell menni.

Barbara, mennyire befolyásolja nőiséged, anyaságod a beszédeidet?

K. B.: Úgy gondolom, ez nem annyira nőiség, mint egyéniség kérdése. Nyilván másképp közelítek egy-egy témához, mint a fiúk. De nem gondolom, hogy azért, mert nő vagyok, hanem mert mind a hárman különböző személyiségek vagyunk, akik különböző nézőpontokból közelítünk a témákhoz.

H. Sz. P.: Azt hiszem, kifejezetten fontos, hogy férfiak és nők másképp gondolkodunk, és az ebből fakadó sokszínűség a lelkészségben, a hívek pásztorolásában is megjelenik. Barbara sokszor úgy közelít egy igéhez, ahogy nekünk Zoltánnal eszünkbe se jutna. Fontosnak tartom, és büszkeséggel tölt el, hogy a mi egyházunkban mára teljesen elfogadott, hogy nők is lehetnek papok. Ez az egész evangélikus egyházat gyönyörűvé, családiassá és hitelessé teszi.

Hajduch-Szmola Patrik, Kovács Barbara és a kis Frida

Mennyire fogadnak el a hívek?

K. B.: Az evangélikus egyházban Magyarországon a hetvenes évektől szolgálnak női lelkészek, azóta a hívek teljes mértékben hozzászoktak. A pécsi gyülekezet pedig különösen elfogadó. Nyilván vannak egyéni eltérések abban, hogy ki kit szeret hallgatni és miért, de ez inkább életkortól és személyiségtől függ.

Ti három éve, Zoltánék hét éve jöttek Pécsre. Hogy érzitek magatokat a városban és a gyülekezetben?

H. Sz. P.: A pécsi gyülekezet nagyon nyitott és különösen befogadó. Rengeteg önkéntes segíti minden alkalommal a munkánkat, például most is, az adventi koszorú készítésekor. Nagyon hamar otthon éreztük itt magunkat. Ha valaki megkérdezi, akkor már nem csupán azt mondom, hogy pécsi lelkész vagyok, hanem azt, hogy pécsi vagyok.

Ó. Z.: Mivel Pécsett az evangélikus gyülekezet meglehetősen kicsi, könnyebb összetartani. A magját egy nagyon jó közösség alkotja, amelyet szinte baráti kapcsolatok határoznak meg. Egyes alkalmainkat szeretetvendégség követi, ahol kötetlen keretek között egy-egy sütemény vagy tea mellett beszélgetnek egymással és velünk is a hívek. Számomra nagyon fontos a zene is, az együtt zenélés, akár az istentiszteleteken. A gyerekeknek játszó Ecc-pecc zenekarral, amely gyülekezetünk tagjaiból áll, hamar megtaláltam a közös hangot, a családi istentiszteleteken, jelentősebb alkalmakon együtt zenélünk. A zene, az énekek, a zsoltárok az evangélikus egyházban az egyszerű ember istenhez való viszonyát fogalmazzák meg. Olyan egyszerűen és tisztán, mint a népköltészet.

Mindketten fiatalok vagytok. Mennyire sikerült a fiatalokkal felvenni a kapcsolatot?

K. B.: Tavaly egyetemi lelkészként is szolgáltam, nagyon szerettem ezzel a korosztállyal foglalkozni. Az iskolákban hittant tartunk. Minden hónap első vasárnapján családi istentiszteletre várjuk a szülőket a kisgyermekekkel együtt, ezen az alkalmon sokkal inkább a gyerekek igényeire koncentrálunk.

H. Sz. P.: Bevezettük a „lego-istentiszteletet”, amelyen a játékon, az építésen keresztül beszélünk bibliai témákról. Igyekszünk minden korosztály számára megtalálni azt a formát, amely segítségével a legkönnyebben meg tudja ragadni az Istennel való találkozás és a közösség örömét. A fiatalokkal ugyanolyan hangsúlyosan foglalkozunk, mint az idősebbekkel.

Mit gondoltok, miért van az, hogy bár egyházi szempontból az advent és a karácsony nem olyan jelentős ünnep, mint a húsvét, mégis világszerte sokkal nagyobb figyelem kíséri? Mi lehet az oka annak, hogy a karácsony a világ számára jelentősebb ünnepnek számít, mint a feltámadás ünnepe, a húsvét?

H. Sz. P.: Ennek egyik oka, hogy a profán, világi gondolkodás számára is könnyebben ragadható meg egy gyermek születése. Másrészt ne feledjük el, hogy a fogyasztói társadalom milyen hatást gyakorol a karácsony kapcsán az emberekre.

Ó. Z.: A család minden társadalomnak az alapja – világnézettől függetlenül. A karácsonynak nálunk még a rendszerváltás előtt is hagyománya volt. A húsvét sokkal spirituálisabb ünnep, sokkal jobban kötődik magához a hithez. A hitnek azt a mélységét, amely a húsvét misztériumának a lényege, világi értékek szerint nagyon nehéz megfogalmazni, vagy tán nem is lehet.

Mit javasoltok, hogyan éljük meg az adventet ahhoz, hogy valóban ünnepi várakozás legyen, ne pedig olyan túlzsúfolt, rohanós időszak, aminek a végén holt fáradtan zuhanunk a karácsonyfa alá?

K. B.: Nem könnyű feladat, hiszen az életünk minden területén – család, iskola, munka – ilyenkor vár ránk a legtöbb teendő, ezenkívül még telezsúfoljuk a naptárunkat karácsonyi programokkal és élményekkel. Ezzel nem szeretnénk, és nem is tudjuk felvenni a versenyt. Mi gyülekezeti oldalról nem pluszprogramokkal és alkalmakkal szeretnénk túlterhelni a gyülekezeti tagokat, hanem abban szeretnénk segíteni, hogy helyt tudjanak állni, és lelkileg is fel tudjanak készülni az ünnepre.

H. Sz. P.: Úgy gondolom, fontos a magunk számára tudatosítani, hogy mit szeretnénk, miről szóljon az advent. Ha őszintén válaszolni tudunk erre, akkor könnyen eljuthatunk a felismerésre: a valóság és az elképzeléseink közötti disszonanciára. Fél siker, ha valaki eljut odáig, hogy tenni szeretne azért, hogy a felkészülés valódi készülés legyen, a csend pedig valódi csend. Ez abszolút nem automatikus. Ezért mindannyiunknak komoly áldozatot kell hozni.

Ó. Z.: Próbáljuk egy-egy könyvvel, verssel a kezünkben megtalálni azokat a gondolatokat, amelyek igazán fontossá tehetik ezt az ünnepet számunkra. Osszuk meg ezeket egymással. Figyeljünk jobban a családtagjainkra. Mert az ünnep nem a szentesti vacsorával kezdődik, hanem a közös várakozás, a közös készülődés alkalmával együtt töltött idővel. Ezektől a percektől lesz igazán áldott, átélhető a karácsony.

Fekete Vali

Ezeket olvasta már?