PécsONE

Egy elfelejtett világmárka, a pécsi Littke pezsgő története

Az 1891-es év aranybetűs esztendő a város történetében: I. Ferenc József a székesegyház felszentelésére, Dulánszky Nándor püspök meghívására érkezett Pécsre. A királyt a liturgikus esemény előtt egész udvartartásával együtt elvitték a zászlódíszbe öltözött Littke pezsgőgyárba.

„Őfelsége a magyar kormány több tagjának és Frigyes főhercegnek kíséretében a gyártelepet látogatásával tüntette ki, s a telep beható megtekintése után a nagy előcsarnokban megízlelt Grand Vins Sec pezsgőborokról a legnagyobb dicséret és elismerés hangján szólott” – írja a Pécsi Napló szerkesztője. A király ilyen protokolleseményeken nem szokott megkóstolni semmit, de itt kétszer is kért.

Ferenc József a legjobbkor érkezett a városba. A pezsgőgyár sikereinek csúcsán állt. Császári és királyi udvari szállító, A Nemzetközi Hálókocsi és Expressvonat Társaság kizárólagos szállítója. Megrendelői között találjuk a walesi herceget, a Buckingham-palotát, az indiai alkirályt, és a különböző nagyszállodákat világszerte.

A szabólegény, aki nagyot mert álmodni

A történet majdnem pontosan száz évvel korábban kezdődött, amikor Franz Littke szabómester benősült egy rác borkereskedő családba. „A mesterségből élni és borral is kereskedni” jelszó lett az egyre pécsibb, egyre tisztesebb és egyre vagyonosabb Littke-família első számú házi parancsa. 1809-ben megszületett az alapító Littke Lőrinc. Beteges, sovány, koraszülött gyerek volt. A családi krónikák szerint meleg borban kellett füröszteni, hogy életben maradjon. Tanulni nem szeretett, de az elemi iskolát elvégezte, majd beállt apja szabóműhelyébe inaskodni. Rossz sorsa volt akkoriban a tanoncoknak. Keserves évek voltak. Hajnaltól estig tartott a munkaidő. Mária Terézia már enyhített rendelete szerint „a mesterlegények a munkához reggeli öt órakor hozzákezdjenek és az ebéd után is nem előbb, mint estvéli nyolc órakor félben hagyni köteleztetnek”. Mindez Lőrincre is vonatkozott, mert apja egyenlő mértékkel mért: nem volt különbség az idegen legények és a saját édes fia között.

A céhes előírások szerint mielőtt a mesterlevelet kiadják, vándorútra kellett indulni. Ausztria, Németország, Franciaország és végül Itália. A legjobb mestereknél tanulta a szakmát, de nem csak azt! A párizsi szabólegények a búcsúvacsorán pezsgővel, igazi vin de champagne-nyal itatták. Akkor döntötte el, hogy alkímiai tudását a pezsgőkészítés felé fordítja. Magyarországon akkor még csak néhány arisztokrata ismerte a pezsgőt. Lőrinc mester megérezte, hogy ebben van a jövő. Hazatérvén a vándorévekből, feleségül vette a szépséges Taitl Johannát, egy gazdag szövetkereskedő leányát. A Taitl-cég üzlete a Király utca elején volt.

Havi-hegyi házuk hátsó szobájában rendezte be a titkos alkimista és pezsgőlaboratóriumot. Éjszakánként itt kísérletezett. A szomszédok és az ájtatos vénasszonyok szerint az ördöggel cimborált, mint a barátja, a másik aranycsináló Zsolnay. Egyszer, a kísérletek kezdetén alig erjedő fehér újbort fojtott le palackokban, de túl sok szénsav termelődött, és az üvegek szétrobbantak, egymás után, mint a gránátok. Lőrinc meg is sebesült, az arcán és a kezén csúnya sebhelyek éktelenkedtek. Így jár, aki az ördöggel cimborál, mondták az egyre vagyonosabb Lőrincre az irigy pécsiek. De Littke Lőrinc nem adta fel. Elhatározta, hogy Magyarország legkedveltebb itala a vizes bor helyett az ő pezsgője lesz.

Hosszas tervezgetés és levelezés után Pozsonyba utazott a vándoréveiből ismert Esch és Társa céghez, azzal az ürüggyel, hogy pécsi bort akar eladni. De ez esze ágában sem volt. Tanulni ment az Esch-céghez, ellesni a pezsgő készítés módját, hiszen ők már néhány éve gyártottak pezsgőt. Nem akart a maga kárán okulni többet. Bejárta a pozsonyi pincéket, beszélgetett, leskelődött, megfigyelt és kérdezősködött. Megtudta, honnan érdemes palackokat és dugókat vásárolni, érlelési, tárolási tippeket és néhány receptet is szerzett. És még valamit, pontosabban valakit. Egy tapasztalt pezsgőpincemestert. Miután jól kiaknázott pozsonyi útjáról visszatért Pécsre, néhány hónapon át megismételte eddigi kísérleteit az új tapasztalatok felhasználásával, majd elég sok időt szentelt arra, hogy megfelelő pincerendszert találjon. Meg is találta a székesegyház tövében a sok kilométernyi emeletes pincét. A pezsgőpince lényege az állandó hőmérséklet.

Mindeközben pedig fenntartotta szabóműhelyét, irányította a bányáit, és pénzt kölcsönzött magas kamatra. Hatalmasra nőtt tőkéjét még mindig kevesellte.

A pezsgőgyár születése

A pezsgőgyár indulásához már csak az utolsó indíttatás kellett. 1858 nyarán testvérei, János és József egy nagyobb tétel bort nem tudtak eladni, a szüret pedig már nagyon közel volt, kellett a hely az új bornak. Lőrinc mester ekkor döntött. Megvette a bort. A palackok és dugók megérkeztek, a pincerendszer egy nagyobb szakasza készen állt, a Pozsonyból hozott szakember és a pincemunkások is alig várták az első tétel készítésének indulását. Minden adott volt. A remek borok a Mecsekről, a hűvös pincék, a szakértelem. Littke Lőrinc nem elégedett meg ennyivel. Mindenütt ott volt, finomította az eljárást, fegyelmezte az embereket, igazgatta és felügyelte az egész bonyolult műveletet.

Később abban mesterkedett, hogy extra zamatú pezsgőket kreáljon. És jöttek a hízelgők és a kritikusok, jobb családba tartozó könnyelmű úrfiak, katonatisztek és földbirtokosok magasztalták vagy bírálták a pécsi pezsgőt, de sokszor adtak kitűnő tanácsokat is az ital nemesebbé tételéhez. Egyszer egy palack eredeti francia pezsgőt is hoztak neki, hogy ilyent gyártson, ha tud! Lőrincet nem tudták megsérteni. Meghallgatta őket, majd sietett a titkos laboratóriumába elemezni, összevetni, megcsinálni.

Littke Lőrinc küzdött az ízlés szabadságáért. Ebben hasonlított Zsolnay Vilmoshoz, aki éppen úgy újat, különlegeset, finomat akart alkotni, akárcsak ő. Ennek a két embernek lassacskán szűk lett a város. Pécs nehéz tradícióiból akartak kitörni mindketten az európai hírnév felé. Így érthetőbb, hogy Littke „műveihez” mindig bizonyos karakter tapadt. Minden emberi hangulathoz volt „pezsgős” mondanivalója. A közönség – mindenütt a világon – értette a mondanivalót.

Egyre jobban értett az italokhoz. Pezsgőiben akarta kiteljesíteni azokat az elképzeléseit, melyek egy lassan, de biztosan ható drága italban öltenek testet, amin sokat lehet keresni, amellett hírnevet is biztosítanak. Amikor az első szériát piacra dobta, a részletek kezdték érdekelni. Tudta, hogy előbb-utóbb megjelenik a hazai konkurencia, és nem lehet megállni. Fejleszteni kell az eljárást és a minőséget.

Littke Lőrinc kevesellte azt, amit elért. Hogy Havi-hegyi kis házából a város középpontjába helyezte át családját és vállalkozását. Hogy a „Taizs Ház” emeletén Pécs legfényesebb lakását rendezte be. Hogy a város első szabója lett. Hogy megalkotta a pécsi pezsgőt; hogy jó néhány kilométernyi pincét mondhatott magáénak, és a Dóm tövében létesített telepen megvalósított egy grandiózus gondolatot: felrajzolni a várost, Pécset, Európa kulturális térképére. Véget vetni a provincializmusnak az egyedi minőség segítségével.

Littke Lőrinc mester vágyai magasra íveltek. Európai hírű, nagy pezsgőgyár ura akart lenni, amelyben lepipálja a kétszáz évvel előtte járó franciákat. Értett a borhoz, a kóstolásnak mestere volt. Mindenkinél jobban tudta, s bármennyire is anakronizmusnak hangzik: ezt hűvös józanságának köszönhette, hogy vannak lehangoló és felmagasztaló kortyok, hűsítők és forróvá tevők, létezik égbe röpítő és mindent legyűrő pohár, szellemet szikráztató vagy az a bizonyos törpévé nyomorító harmadik kehely.

A világhódító pécsi pezsgő

Hat évvel az alapító halála után nagy sikere volt a pécsi pezsgőnek. A budapesti országos kiállításon tízezer palack Littke-pezsgőt adtak el, és az export indulását is ettől az évtől lehet számítani.

1888-ban volt az első nagy pécsi kereskedelmi kiállítás, ahol közel 1500 cég vonult fel. Természetesen Littkéék is kiállítottak. Németek, de különösen olasz cégek érdeklődtek és vásároltak az egyre híresebb pécsi italból. A millenniumi kiállításon megkapták a fődíjat, az állami aranyérmet. Még többet adtak el a Zsolnay Miklós által szervezett, 1907-es pécsi országos kiállításon, a tündérváros borászati palotájában.

A harmincas évek elején Edward walesi herceg, a később VIII. Edward angol király Magyarországon járt a kedvesével, Miss Simpsonnal. Látogatása nagyon jót tett a magyar gasztronómiának. Minden cég, szálloda, étterem ki akart tenni magáért. Ekkor született a híres pusztakoktél, és egy pécsi pezsgő is. Itt-tartózkodása idején a herceg a tiszteletére gyártott „Prince of Wales” márkájú Littke-pezsgőt fogyasztotta állandó jelleggel, a kecskeméti barackpálinka mellett. Well, remek kombináció – mondta a budapesti Hungária nagyszálló főpincére, és megkérdezte tőle, hogy miért éppen a Littkét.

A felség így válaszolt: „For the best Hungarian atmosphere, the best Hungarian Drink!”

Fedák Sári és a Littke-pezsgő is meleg barátságban álltak, sőt éltek egymással. A színésznőt nem lehet antialkoholizmussal vádolni. Rengeteg szemtanú, rajongó és vendég állította, hogy a legendás színházi Fedák-uzsonnák asztaláról soha nem hiányozhatott egy palack „For England”.

A Pompadour című Leo Fall-operett 162 előadást ért meg. Előtte 120 nyilvános próbát tartottak. Ez összesen 282 szereplés, vagyis minimum 282 palack Littke-pezsgő, legalább! – ha csak egyet ivott. A színésznő meg is indokolta a direktor félig tréfás, félig szigorú érdeklődésére, miért van szüksége erre a kellemes doppingra:

– Nincs ihlet, nincs hangulat egy mulatsággal egybekötött szerelmi kettősben, ha a szikra hiányzik. Hogyan lehelsz forró szenvedélyt, hogyan hiteted el Pompadour asszony mohó érzéki étvágyát, ha nem ajzod fel magad? – és dúdolni kezdett:

Drága kincsem, van egy utca, hol ismerős nincsen,

Ott egy eldugott kis szobát vettem – ketten

Túl volnánk ott etiketten – önfeledten.

– Ejnye hallod! A szerelmet kissé gyorsan vallod.

Első percben már ily messze menni

Ilyent tenni! Kedvem lenne sértve lenni…

Finom büfé és kettőre terített asztal, óóóó

Hűtött pezsgő s egy úr, aki forrón marasztal, óóóó

Könnyed léhaság, spicces tréfaság –

Az ablakon függöny, odakünn vaksötét –

Ez nem rossz, ezt meg fogod gondolni még,

Ezt meg fogod gondolni még.

S ezt a remegő, lihegő, valóságillatú turbékolást csak akkor tudom hozni, ha a „For England” már tíz perce a begyemben van. Hangolnom kell, értsd meg!

A II. világháború után

Az utolsó felvonás a harmadik Littke József nevéhez fűződik. A háború a fiatal igazgatóra is igényt tartott. Littke bevonult, és csak 1945-ben tért haza. A város ekkor már a szovjet katonai parancsnokság irányítása alatt állott. A pezsgőgyárban szovjet fegyveres őrség volt. Littke kérésére a város parancsnoka visszaadatta az üzemet, de a pincék természetesen üresek voltak. Azazhogy: sértetlenül és hiánytalanul megvolt az acéltartalék! Az a huszonötezer palack, immár ragyogóan beérett nemes pécsi pezsgő, amit a bölcs előrelátás – a német megszállás miatt – annak idején befalazott.

Az élet úgy ér valamit, ha kiélvezzük: igyunk tehát! Ezt a jelszót nemcsak a könnyelműek hangoztatták és nemcsak a magyarok. A győztes hatalmak katonai missziói Budapestről és vidékről szívesen és gyakran fordultak italért a Littke-gyárhoz. A város idegenforgalma is fellendült, és minden valamirevaló vendég megfordult a pezsgőgyárban. Amellett a városi és megyei lakosság is egyre sűrűbben teszi ünnepi asztalára a hazai pezsgőt. A legifjabb Littke József egyre többet fektet az üzembe, s utaztak a palackok százezer számra a világ minden tája felé. Egészen a rémes államosításig, amikor a Littke brandnak véget vetett a barbárság.

P. Horváth Tamás

Ezeket olvasta már?