PécsONE

Az élsport magával ragad

​​​​​​​A pécsi női kosárlabda páratlan sikereket elérve néhány éve a város egyik sikerbrandje volt. A sportág Pécsett mára egyet jelent Rátgéber László és a Rátgéber Kosárlabda Akadémia nevével. Rátgéber László 2009-ben Európa legjobb női kosárlabdaedzője volt, irányította a női, majd a férfi kosárlabda-válogatottat, a MiZo Péccsel 1993 és 2008 között mindent elért, amit elérhetett, dolgozott Moszkvában, Isztambulban, mesteredző, most a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója.

Kosárlabdacsaládból származom, gyakorlatilag kosárlabdával nőttem fel. A kosárlabda az életem. Édesapám a jugoszláv válogatott edzője volt, édesanyám pedig válogatott. Akkor voltam a legjobban önmagam, amikor a PVSK vagy a MIZO Pécs edzője lehettem.

Mondhatom azt, hogy társadalmi hatást gyakorolt Pécsett a női kosárcsapat?

Az a 9 bajnokság, 9 kupagyőzelem… A társadalomra gyakorolt hatásunkra még büszkébb vagyok, mint a „katonáim” eredményeire. Ez a hatás megismételhetetlen.

Fotó: Sasvári János

Például a bajnokságot ünneplő többezres tömeg a Széchenyi téren…

Igen, ilyenek. Anekdotázhatnék, de nem szoktam hátrafelé nézni. Az Akadémiával, amit most csinálok, azt gondolom, megint csak komoly dologba kezdtem. Amit most teszek, annak nagyobb hatása lehet a MiZo Pécs eredményeinél. Az emberek csak most fogják fel, hogy amit akkor csináltunk, mekkora dolog volt. A harmadik bajnoki cím után talán már unalmas is volt, hogy mindig csak nyerünk. De csinálja valaki utánunk, minket 1200 ember kísért el Messinába, megtett értünk oda-vissza 1800 kilométert. Megismételhetetlen események történtek velünk. Egy fájdalmam van: minket senki nem karolt fel olyan szinten, mint mondjuk a mai veszprémi kézilabdásokat. Fáj, hogy megengedtük, hogy eltűnjön egy ilyen csapat. Ezért nehéz visszafelé nézni.

Az akadémia tényleg hétszáz gyereket foglalkoztat?

Igen, és már nem a mennyiséget szeretnénk növelni, hanem a minőséget.

Dárdai Pál – más sportágban, de hozzád hasonlóan nemzetközileg elismert edző – is azt javasolta, hogy a futball oktatását az általános iskolákban kell elkezdeni.

Pontosan, mi is ezt is csináljuk, csak kosárlabdával és óvodásokkal kezdünk.

Az interjúid egy részéből egy vagabund ember képe rajzolódik ki. Az vagy?

Próbálom öncinizmussal nézni önmagamat. Ha az ember túl komolyan veszi önmagát, akkor hamar nevetségessé válhat. Aki érti az öncinizmust, az jót mosolyog az ilyesmin, aki nem érti, az nem jön rá, miről is beszélek. Nem vagyok vagabund. Zavar is sokszor, hogy a kosárlabda-szakmaiság háttérbe szorul. Nem azért nyertünk sorra bajnoki címeket, mert sokat ugráltam, kiabáltam a partoldalon. Rengeteget dolgoztam, tudatosan végeztem a munkámat.

Edző vagy még?

Nem. Nincs csapatom.

Ha holnap felhívnak Moszkvából…? Vagy elhívnak az NBA-be?

Voltak lehetőségek San Antonióban… De én mindent, amibe belekezdtem, azt be is fejeztem. Szembesíthetnek a tíz-tizenöt évvel ezelőtti mondataimmal. A megbízhatósági indexem magas. Amit ígértem, azt megcsináltam. Ez fontos. Manapság a cenzúra úgy működik, hogy valaki jó mondata mellé tíz hiteltelent is leírnak, aztán gondolkodhatunk, melyik az igaz.

Mi történik ezzel a hétszáz akadémistával?

Kisgyerekkorban elkezdenek sportolni. Életpályamodellt kínálunk nekik. Sok olyan esetet ismerek, hogy megszakad a sport és a tanulás párhuzamossága. Vagy tizennégy vagy tizennyolc éves korban, kevesen tudják végigvinni huszonkét éves korig. Elit kosárlabdázókat szeretnénk kinevelni, de tudjuk, hogy erre a magyar népesség 6%-a képes. Adottságok, képességek, fájdalomküszöb. De akárki kosárlabdázhat, ez csapatsport, derék embereket nevelhetünk vele.

Erőt, gyorsaságot, intelligenciát igényel.

És el kell mozdítani a fájdalomküszöböt. Alázatot, rengeteg munkát igényel. Mindenkit arra biztatunk, hogy egyetemet végezzen – itt a Pécsi Tudományegyetem. Akiből nem lesz sportoló, abból lesz játékvezető, jegyzőkönyvvezető, edző. Ha valahol születik egy kétméteres gyerek, abból lehet, hogy jó kosárlabdázó lesz, de az még nem kosárkultúra.

A kosárlabda-akadémia látványterve

Hány éve dolgozol az akadémia ügyén?

Tíz éve építjük a hardvert, a szoftvert is folyamatosan fejlesztjük. Nyáron, remélem, elkészül az épületünk.

Miért pont Pécs a helyszín?

Mert én azt szerettem volna. Életem legértékesebb egyharmadát Pécsett éltem meg. Hagyományok nélkül a kosárlabdát más alapokról kellene kezdenem. Itt a Pécsi Tudományegyetem. Együttműködünk az egyetemmel, kutatásokban is közreműködünk. Orvosi, egészségtudományos, marketingrészleget is működtetünk, ehhez a PTE-n dolgozók szürkeállományára is szükség van.

Mennyit tartózkodsz Pécsett? Megvan még a Havi-hegyen a házad?

Itt élek 1993 óta. Volt két és fél év, amíg Moszkvában, illetve Isztambulban éltem, de ezenkívül itt vagyok.

Tartasz még edzéseket?

Tartok, de ennél fontosabb, hogy a kosárlabda kultúráját igyekszünk megteremteni. A kultúra legyőzi a stratégiát hosszú távon. Ez az alapfeladatunk. A MiZo Pécs is ezért volt nagy, mert hiába voltak gyengébb évek, a kultúrája vitte tovább. Stratégiai célokat alakítok ki, beleavatkozom az edzésprogramokba, folynak a kutatások, együttműködünk pszichológusokkal… Magamat úgy képzelem el, hogy az edzéstechnológiát menedzselem. Vezetőedző vagyok. Amikor elkezdtem edzősködni, akkor én voltam a pszichológus, az erőnléti edző… Az első bajnokságot 1995-ben úgy nyertem, hogy nem volt segédedzőm. Még gyúró sem. De egy élsportolót fel kell építeni. Az edzők között is vannak edzésspecialisták: van, aki kondiedző, van, aki az ellenfél feltérképezését végzi, gyógytornászok, gyúrók vannak, van, aki az erőt, van, aki az atlétikát, gyorsaságot fejleszti… Ezt finomítjuk folyamatosan. Kevés olyan hely van, ahol ennyire tudományosan menne minden. Az edző és a szurkoló között valójában egy különbség van: a tudományosság. Manapság laboratóriumok az öltözők. De nem csak ezen múlik a siker. Hiszen segítők nélkül is nyertünk.

Van benned valami déli vehemencia, de más is. Nevezzük szent dühnek, ami téged jellemez. Ebben a patikamérlegen felépített rendszerben marad még ennek helye?

Az élsportban egomendzselés zajlik, ez most utánpótlás-nevelés. Ez egészen más munka. Az élsportban mindennek van helye. Olyan, mint egy színpad, kell a szakmaiság, de szerepek vannak. Az utánpótlásban az egyéniségeket építjük fel, nem menedzseljük.

Másképp dolgozol most, mint a pályád elején, amikor szintén utánpótlásedző voltál?

Ma jobban diagnosztizálok, előbb látom meg a dolgokat. Látom, hogy mit kell tenni. Az utánpótlásban a legnagyobb probléma az, hogy a tizennyolc éves gyerekeket hogyan építjük be a csapatba. Volt már egy Iványi Dalmám, egy Zsolnay Gyöngyim, hadd ne soroljam a neveket. Pontosan tudom, hogy hol tévedtem és mit csináltam nagyon jól. Mi a tudomány? A tapasztalatok lejegyzése, analízise. Ma jobban látok dolgokat. Előbb felismerek folyamatokat.

Újra megnéztem egy régi klipet. A Fishingon Orfűt. Hogy fér be ez a szerep a vezetőedzői lét rejtelmeibe? Garázszenekarod is volt…

Ezt a két dolgot szerettem az életemben. Mindkettőt csináltam. Kellett egy barátság is ehhez a Lovasi Bandival. Több mint húsz éve tart. Sok időt töltöttünk együtt. Megismertük egymás gondolatait. Mi nem azért barátkoztunk, hogy celebként megjelenjünk a nyilvánosság előtt. A gyerekeim szeretik őt, az ő gyerekei szeretnek engem. Számíthatunk egymásra. Viccelődtünk, hogy én írok angol szövegeket – akkor indult a Kiscsillag. Bandi is újra kezdett valamit, mert megszűnt a Kispál és a Borz. Viccelődtünk és megírtuk ezt a Fishing on Orfűt – ott élt Bandi. Ebben is megvan az öncinizmus. Lévai Balázs barátunk rendezte, a lúzerek ott horgásznak a kis pocsolyában. Kár, hogy nem jobb kamerával készült, de büszke vagyok rá, egy fesztivál lett az egészből, nem is akármilyen.

Van egy produkciód is, a tóátugrás!

Nem szégyen vidámnak lenni. Ez az első Fishing on Orfű indulásakor volt. Komoly pénzeket kellett volna befektetni a reklámba. Tisztelegtünk a Monty Pythonék előtt, ők a La Manche csatornát ugrották át – ők a kedvenceim, tőlük az ötlet. Kijöttek a kereskedelmi tévék, akkora siker volt, mintha betettünk volna sokmillió forintot a reklámkampányba. A tóátugrásból lett egy zenei színpad. Így kell valami újat létrehozni, egy alapötletet fel kell építeni.

Jut még ilyesmire energiád?

Rengeteget dolgozom. Arra vágyom, hogy ez az épület elkészüljön. Azt kell, hogy mondjam, ez nélkülem nem sikerült volna. Ahogy felépül, kezembe kerül a kulcs. Onnantól kezdve akkor edzünk, amikor szeretnénk. Ezt szeretném, reggeltől estig edzéseket tartani. Gyerekekkel foglalkozni. Most Miskolcról érkeztem, a junior korosztály döntőjéről, bronzérmesek lettünk. Tele vagyok jó érzéssel. Láttam a lánycsapatunkban azokat a pécsi értékeket, amik jellemeztek minket. Ez tesz boldoggá.

Ha van szabadidőd, mit csinálsz Pécsett?

Mindig arról álmodozom, hogy unatkozom. Talán egyszer eljön az az időszak, amikor unatkozni fogok. Megvannak a rutinjaim. Aranykalitkában éltem. Megvoltak azok a dolgok, amiket nem engedhettem meg magamnak.

Fotó: Laufer László / Dunántúli Napló

Mit?

Elmentem újságot venni, és ha volt egy vesztes meccs, akkor el kellett magyarázni az újságárusnak, a vevőknek, hogy miért. Ez ma már nincs így. Elkérik a személyimet a postán. Kezdek normális életet élni. Igaz, hogy arany, de kalitka volt. Nemcsak előnnyel járt. A vereség is fájdalommal járt, de győzelem esetén sem kérdezték meg az árát. De nem is cirkuszolhattam a városban. Ha azt éreztem, hogy kicsit szabadabban kellene viselkednem, akkor hazamentem, vagy elbújtunk a nyilvánosság elől. Patacson zenéltünk, vagy Bandinál Orfűn. Szeretem a Király utcát. Pár napja egy kis társasággal 4-5 helyre benéztünk, összefutottunk ismerősökkel, megvan ennek is a maga feelingje. Itthon vagyok Pécsett, megvannak a sablonos helyszíneim, megvan, hol ebédelek az edzőimmel.

A pécsi zenekarokat szereted?

Bandi sokat mutatott, amíg itt lakott. Három percre volt tőlünk, sokat dumáltunk esténként. Szuper zenekarok vannak itt. Pécs nagyon jó. Egy hiányzik, a nagyobb klubélet. És a kávéházak. Pécs nem nagyváros. Oké, az emberek dolgoznak 9-től 5-ig. De ha fél órám van, akkor hová üljek be? Most egy kávézó helyett hazamegyek. Vagy elmegyek edzeni. Nekem embervágyam van. Régen, ha elmentem a Rákba, tudtam, hogy ki lesz ott, és ez biztonságot ad a mindennapoknak. Sokakról nem tudják, hogy itt élnek. Engem is megkérdeznek, hogy Rátgéber úr, ön Pécsett?! Erre is jó lenne egy nagy főtéri kávézó.

Mi most az ars poeticád?

A sport. Mi más? A sportnak óriási a holdudvara. A sportra turizmust lehet építeni. Az élsport erről szól, hogy megérint, magával ragad. Ezt kellene jó értelemben kihasználni. A város védjegyei nemcsak az öt torony és a dzsámi. Létre kellene hozni a Mecsek Expresszt! Az lehetne az új stratégiánk, hogy legyen, hogy azok az emberek, akik nagyon tisztelik a városukat, akik letettek valamit az asztalra, de már nincsenek itt, kiálljanak a város mellett. Mert Pécsett nincs ipar, ezért szponzorok sincsenek. De azok, akik már megvalósították magukat az életükben akár a sport, a művészet vagy a politika területén, személyes jelenlétükkel a városi értékekre fókuszálhatnák a figyelmet. Nem névsort szeretnék sorolni, rengeteg értékes ember nincs már Pécsett. Ki kellene mennünk az utcára és megmutatni, hogy itt vagyunk. A Mecsek Expressz képes lenne megfordítani a tendenciát.

Balogh Robert

Ezeket olvasta már?