PécsONE

Iskolapadból talpig Diorban

Szőke Barbie interjúja Tóth Laura top-modellel.

Életkor: 16 – Magasság: 177 cm – Mell: 79 cm – Derék: 59 cm – Csípő: 87 cm – Ügynökségek: Crisp Model Management, Elite Worldwide.

Mesélnél kicsit magadról?

16 éves vagyok. Tizedik osztályba járok a Kecskeméti Református Gimnáziumba.

Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Suli után a barátaimmal szoktam kávézni, vagy átmegyek a papámékhoz és ott tanulok, vagy egyszerűen csak filmet nézünk. Egyébként pedig nagyon szeretek rajzolni és festeni.

Hogyan kezdődött a modellkarriered?

14 éves voltam, amikor egy barátnőmmel elmentünk vásárolni a kecskeméti bevásárlóközpontba. A Crisp Model Management éppen ott tartott castingot, és az egyik mostani ügynököm odajött és megkérdezte, gondoltam-e már arra, hogy modellkedjek. Korábban sosem gondoltam erre, csak anya ismerősei mondogatták, hogy mivel magas és vékony vagyok, modell kellene legyek! Én ezt nem gondoltam komolyan, nem is tudtam, hogyan lehetne elkezdeni. Szóval csináltak rólam néhány fotót a válogatáson, levették a méreteimet és meséltek a szakmáról. Amikor hazaértem, nagy vidáman mondtam anyának, hogy na, anya, modell leszek! Másnap délelőtt már jött is az email, hogy szívesen várnak a Crisp-csapatba.

Édesanyád hogyan fogadta a hírt?

Anyával sokat tanakodtunk a dolgon, nem ismertük különösebben a modellvilágot, így vártunk még, mivel nagyon fiatalnak éreztem magam. Közben tartottuk a kapcsolatot az ügynökséggel, találkoztunk, skype-oltunk. Elküldték a képeimet a párizsi Elite ügynökségnek, és ők is jelezték, hogy szívesen leszerződtetnének. Ez volt az a pont, amikor anya és én is láttuk, hogy ez komoly. Februárban aláírtuk a szerződést az anyaügynökségemmel. Ezután tesztfotózásokon vettem részt, hogy összeálljon a modellkönyvem.

Hová utaztál először?

Tavaly szeptemberben jött a lehetőség, hogy három hónapra Szingapúrba utazzak az ügynökömmel együtt. Nem sokat gondolkodtunk a felkérésen, nemsokára indultunk is. Jó kis bemelegítés volt, annyi biztos. Nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Sosem gondoltam volna, hogy 15 évesen Szingapúrban fogok modellkedni.

Hogyan teltek kint a napjaid?

Minden nap castingokon, fotózásokon vettem részt, a szabadnapjaimat pedig városnézéssel, strandolással töltöttem, és persze meg-kóstoltuk a chicken rice-t is egy kis helyi étteremben, ami aztán a törzshelyünk lett.

Melyik munkádat élvezted a legjobban?

A legtöbb munkámat nagyon élveztem, kivéve egyet, amikor egy fotózáson leestem a lépcsőről. A kedvencem talán az volt, amikor a szingapúri ELLE magazinnak fotóztak.

Hogyan tudtad összeegyeztetni az utazást az iskolával?

Magántanuló voltam ez alatt a három hónap alatt, az osztálytársaim küldték el nekem a házit. Igazgatói engedéllyel azóta is távol lehetek, ha szükséges, de persze mindent pótolnom kell.

Azóta Európában is bemutatkoztál.

Szingapúr után leszerződtettek a párizsi Elite modellügynökséghez, majd miután májusban betöltöttem a tizenhatot, ki is utaztam Párizsba tesztfotózásokra, megismerkedtem az ügynökséggel és a kliensekkel is. Nagyon megszerettem a várost, mára olyan, mintha a második otthonom lenne. Sok barátot szereztem ott, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Idén ősszel pedig Londonba repültem a Fashion Week-re, ahol a J. W. Anderson bemutatón debütáltam. Utána jött a Párizsi Divathét, ahol a Christian Dior és Acne Studios show-ban vettem részt.

Találkoztál olyan modellel, aki kevésbé volt barátságos, vagy aki versenytársként tekintett rád?

Eddig még nem találkoztam olyan lánnyal, aki versenyként élte volna meg ezt az egészet. Mindig örülünk egymás sikerének, együtt járunk castingokra is.

Van kedvenc modelled?

Az egyik kedvencem Yumi Lambert. Vele egyébként találkoztam is egy castingon a Párizsi Divathéten, nagyon aranyos volt.

Hogyan tartod magad csúcsformában?

Amikor tehetem, kondiba járok, mellette pedig otthon is edzem. Eleinte volt személyi edzőm is, akivel nagyon jó lett a kapcsolatunk, ő is sokat segített. Most egy barátnőmmel járok kondizni, aki szintén Crisp-modell. A sport mellett fontos az egészséges étrend. De azért néha lehet csalni.

Közeleg a karácsony.  Akkor is belefér egy kis csalás?

Karácsonykor mindig összejövünk egy nagyobb családi ebédre a papáméknál. Mama pacalpörköltöt készít, ami a kedvenc ételem, és sportszeletet.

Mire készülsz mostanság?

A következő célom a januári párizsi haute couture bemutatókon és a tavaszi/nyári divatheteken való minél jobb szereplés.

Szőke Barbie

Szerzőnk Pécsen, a PTE Közgazdaságtudományi Kar kereskedelem-marketing szakán végzett. Modellkarrierjét 20 éves korában kezdte és rövid idő alatt meghódította az ázsiai kifutókat. Jelenleg a Crisp Model Management társtulajdonosaként segít fiatal tehetségeknek, hogy nemzetközi modellkarriert futhassanak be.

Ezeket olvasta már?