PécsONE

Napközben Molnár Kristóffal

A hétköznapok zajos forgatagában gyakran elkísér egy hang. Az év legszürkébb napján, zuhogó esőben, amint megszólal, a taxit betölti a rádióból áradó derű. A fodrásznál ülve, hallom, épp játékot vezet, amikor pedig négykor a suli felé araszolok, tőle megtudom, hogy reménytelenül beállt a belváros. Molnár Kristóf, a Rádió1 műsorvezetője része az életemnek.

Mindig ilyen derűs vagy, vagy ez csak egy szerep, amihez alakítod a hangodat?

Általában ilyen vagyok. Persze nekem is akadnak rossz napjaim, de ezzel a hallgatók sosem találkozhatnak.

A kereskedelmi rádiózásban elvárás ez a stílus?

Az általam vezetett műsor egyfajta háttere a munkanapoknak. Közlekedési eszközökön, boltban, munkahelyeken szól az adás. Délelőtt tíz és délután négy között naponta vezetem a műsort, amelyben a jó zenék mellett 15 percenként információkat közlünk. Maga a műfaj is meghatározza, hogy milyen hangulatot kell közvetítenem. Ha azt akarom, hogy odafigyeljenek rám, nem lehetek unalmas, erre egyetlen eszközöm a hangom, és az a hangulat, amelyet pusztán általa közvetítek. A mindennapok komoly kihívásai közepette akarva-akaratlanul elkísérem a hallgatókat – ha mással nem, némi jókedvvel. Napközben

Nemcsak nagyon derűs, de kifejezetten közvetlen vagy az általad ismeretlen emberekkel. A hétköznapi életben is ilyen jól kommunikálsz?

Szeretek megismerkedni új emberekkel, gyerekkoromtól kezdve sosem voltak ilyen nehézségeim. Minden kapcsolatteremtés egyfajta felfedezés a számomra.

Ma, a közösségi médiák korában, minden a képekről szól, hogy kerül egy fiatalember a rádióba?

Valóban a rádiózás, noha mindenki hallgatja, és szinte mindenhol szól, az ismerőseim körében is kicsit megfoghatatlan. A rádiós szakmával először a középiskolában találkoztam. Egyszer beviharzott az osztályba egy fiatalember, aki élő adásban közvetített az iskolából. Lenyűgöző volt az az érzés, hogy őt, minket abban a pillanatban kitudja hány ezer ember hallhat. Akkor már nagyon megtetszett, noha ovis koromtól kezdve mindig színész akartam 18 évesen jelentkeztem a Színművészetire, s mivel nem vettek fel Pécsre jöttem kommunikációs szakra. Először a videózás, az operatőri munka érdekelt. Közben két évvel ezelőtt a Rádió1-nél műsorvezetőt kerestek, felrémlett a középiskolás élmény és jelentkeztem.

A beszéd a munkaeszközöd. Vigyázol a hangodra?

Nem nagyon. Nem kapok fel rögtön sálat, ha kicsit fúj a szél, és nem kortyolgatok reggel mézes teát. De a beszédemre, a kiejtésemre nagy figyelmet fordítok. Zalai lévén, Szombathelyen jártam középiskolába, drámatagozatra. Ott elsajátítottuk a beszéd, a vers és a szövegmondás alapjait. Sokszor gyakorolok, versmondásomat, szövegolvasásomat rögzítem, utána visszahallgatva elemzem. Mivel a hangommal távolabbi céljaim is vannak, igyekszem tudatosan továbbképezni magam. Milyennek kell lennie egy ilyen műsornak, hiszen nemcsak vezeted, de szerkeszted is a műsort?

Tíztől tizenegyig van egy top10-es műsor – amit hamarosan egyébként este fogok csinálni –, itt a slágereké a főszerep zenei hírekkel vagy akár pletykákkal. Napközben pedig percre kész információkat adunk arról, mi történt a városban, milyen a közlekedés, ezzel is segítve a mindennapi élet szervezését. És naponta van egy-egy játék, amelynek nyertesei vagy akár csak részvevői közt számos nyereményt szoktunk kiosztani. A további műsoridőben beszélek egy-egy városi rendezvényről vagy hétvégi programról. Gyakorlatilag jelen vagyok a hallgatók életében. S ez furcsa érzés. Hiszen csak a hangomat ismerik, nem engem, mégis a rádióban ismerősként vagyok számukra jelen. Ki tudja, hányan mennek el mellettem az utcán, akik hallgatnak vagy akár a rádióban már beszéltek is velem.

Ezek a szerkesztési szempontok hogyan alakultak ki? Te találtad ki őket vagy valami elvárás alapján építetted fel?

Általában szabad kezet kapunk, de nagyon fontos szerkesztési elv a rádió pécsisége, hogy valóban Pécsról szóljunk.

A zenéket ki válogatja?

A zenei szerkesztő állítja össze, a top10-et nemzetközi slágerlisták alapján. Nekem csak egyszerűen az a dolgom, hogy jó szívvel ajánljam azokat a dalokat, amelyek a rádióban megszólalnak.

Magánemberként milyen zenét szeretsz?

Elég vegyes ízlésem van. Nagyon szeretem a klasszikus zenét, de a kemény metált is, elég nagy skálán mozog a zenei ízlésem. Ebbe beleférnek ezek a nagyon kedvelt népszerű számok is, amelyek a műsor alatt elkísérnek.

A hét hat napján dolgozol. Amikor épp nem, hogyan kapcsolódsz ki?

Zenélek. Gitározom, és kamaszkorom óta dobolok, most az éppen frissen alakult együttesünkben. A többi szabadidőmben sem tudok megülni otthon. Többnyire a barátaimmal találkozom, moziba, kávézni, túrázni megyek velük. De ha véletlenül otthon maradok, akkor zenét hallgatok, vagy számítógépes játékokkal kapcsolom ki magam. Telente pedig szívesen korcsolyázom. Mivel hosszú időn át szombaton és vasárnap reggel 6-tól én vezettem a műsort, a hétvégi bulik általában kimaradtak vagy legkésőbb éjfélre, mint valamit Hamupipőkének otthon kellett lennem. De most is így van, ha másnap dolgozom, nincs az buli, ami megérné a reggeli fáradtságot.

Egyedül élsz?

Egyelőre igen, még nem szeretnék megállapodni, lekötni magam a családdal járó napi feladatokhoz. Úgy érzem, sok mindent ki kell még próbálnom.

Téged nem zavar, hogy ha nem vagy otthon az ünnepeken?

Furcsa persze, amikor nagy csönd van, és mindenki otthon a családdal ünnepel. De sok olyan szakma van, ami, karácsony ide vagy oda, a munkájához köti az embert. A kórházban karácsonykor is ügyel az orvos, riadókészültségben van a tűzoltó, a rendőr, a színházban, míg más pihen, dolgozik a színész és a televíziók napi 24 órában sugároznak. De valahol jó érzés belátni mindennapok kulisszái mögé.

Hogy gondolkodsz a jövődről?

A hangommal szeretnék tudatosan valamit kezdeni, ezért a szinkronszínészet különösen érdekel. A legnagyobb álmom az, hogy egyszer beülök a moziba, és amikor elkezdődik a film, az én hangom szólal meg.

Szöveg: Fekete Vali – Fotó: Bublik Róbert

Ezeket olvasta már?