PécsONE

„Titkos sziget, kis kert, ahol feltöltődhetnek az emberek”

Hamvas Béla azt írja Az öt géniuszban, hogy a térnek képlete, a helynek géniusza van, és hogy éppen ezért a hely nem fényképezhető, mert ami a fényképen marad, az nem a hely, hanem csak annak térképe. Egy ház, egy kert esetében a kővel határolt tereket láthatjuk, de ami élővé, egyedivé és meghitté teszi, azt nem. Hogy valamelyest mégis képet kapjunk az Auguszt Ház szelleméről, a tulajdonos segítségét kell kérnünk. Auguszt Éva mesél a helyről.

Szerelem volt első látásra. Ahogy beléptem a kapun és végigsimítottam az ódon falakat, a hámló vakolatot, megpillantottam a buja, elvadult kertet, leírhatatlan érzés kerített hatalmába, valami különleges láthatatlan kötelék van kettőnk között. Rabul ejtett, a gondolataim magukkal ragadtak. Már láttam a kertben a régi fotelt, ahová egy könyvvel a kezemben, egy kávéval vagy egy pohár borral kiülhetek, gondolkodhatok az élet dolgairól.

Ez a belső tér, ahol most beszélgetünk, egy félhomályos, földes, homokos aljzatú pinceszerű rész volt. Ahogy akkor benyitottam, hallottam a halk zongoraszót, duruzsoló, beszélgető embereket. Éreztem, és láttam, mivé lehet varázsolni ezt a romos helyet.

Amikor a barátaim először eljöttek ide, láttam a szemükben a kételyt. Azt gondolták, hogy párommal valószínűleg… (kezével a gyengeelméjűekre vonatkozó egyezményes jelet mutatja.) …hogy finoman fogalmazzak, nem gondoltuk át eléggé ezt az ingatlanvásárlást, olyan elhanyagolt állapotban volt minden. Én viszont, mindenki mással ellentétben, egészen mást láttam. Egy titkos kertet, egy nyugalmat árasztó, meghitt belső teret, ahol feltöltődhet pozitív energiával az ide látogató. Egy helyet, ahol együtt lehet a család, ha kicsi a lakás, ahol találkozhatunk a barátainkkal, ahol nyugodt körülmények között beszélgethetünk fontos dolgokról a kollégáinkkal, ahol megmutathatjuk az alkotásainkat, legyen az egy könyv, zene vagy tánc, fotó vagy festmény, vagy egy színielőadás. Ahol inspirálódhatunk, vagy akár alkothatunk.

Miért vágtál bele?

Elég komoly változások zajlottak az életemben. Közel húszéves párkapcsolatom véget ért, édesanyám beteg lett, és egy hosszan tartó, kemény küzdelem után elvette tőlünk a sors. Elvesztése nagyon mélyen érintett. Ez a lelkiállapot a vállalkozásomra is kihatott, és ezek az események együttesen terelték valami egészen új irányba az életemet.

Mivel foglalkoztál?

Egy kis butikom volt Kertvárosban, amit nagyon szerettem. Jó kapcsolatom volt az emberekkel. Nem csak munkának tekintettem. Mindig arra törekedtem, hogy az a ruha, amit megvásárolnak nálam, ne pusztán árucikk legyen, hanem passzoljon a vásárló egyéniségéhez. Azt hiszem, hosszú távon nagyon jól működő dolog volt, mert a város minden részéről felkeresték az üzletet. Egymásnak ajánlották az emberek, egyfajta bizalom alakult ki közöttünk. Idővel nemcsak vásárolni jöttek hozzám az emberek, hanem beszélgetni, tanácsot kérni. Sokszor nagyon személyes dolgokat meséltek el, és kérték ki a véleményemet. Ez egyrészt nagyon megtisztelő volt, másrészt aggasztó gondolatokat indított el bennem. Egyre világosabbá vált számomra, hogy az emberek milyen magányosak, talán egyfajta félelem van bennük, és nem mernek kitárulkozni a közvetlen környezetük előtt, ezért egy idegennel osztják meg inkább a gondjaikat.

Összességében ez a sok minden együttesen formálta át az életről való elképzelésemet. Csendben, a lelkem mélyén zajlottak ezek a változások, mígnem olyan méretet öltöttek, hogy egyszer csak a felszínre tört, mint egy vulkán, ami átstrukturálja a felszínt.

Imádtam a munkámat, de egy nap úgy léptem be az üzletbe, hogy ez már nem elég. Valami többet szeretnék adni. Az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbá váltak számomra, valahogy úgy éreztem, mintha addig nem is éltem volna. Ez a felismerés arra késztetett, hogy létrehozzak egy helyet, ahol az emberek megszólíthatják egymást, ismerkedhetnek, beszélgethetnek hasonló gondolkodású társaikkal, vagy épp egy merőben új gondolkodású emberrel hozhatja őket össze a sors talán egészen megváltoztatva ezzel az életüket...

Ezért kezdtél el keresni egy házat?

Korábban egy olyan házban éltem, ahol kertünk volt, és nagyon szerettem meglepni, vendégül látni a barátainkat. Miután elköltöztem, egy panelban laktam, és nagyon hiányzott a tér. Szerettem volna egy házat. Egy századfordulós épület titokzatos, romantikus kerttel, meghitt zugokkal volt az álmom. Ahová eljöhetnek az emberek, ahol nyugalom van, kiülhetnek a kertbe egy pohár borral a kezükben vagy egy csésze teával. És akkor rátaláltam a Házra, mely az öreg, kopottas falaival végtelen nyugalmat árasztott.

Mennyire szeretted volna átalakítani a házat?

Mindenképpen szerettem volna megőrizni a jellegét, és minden lehetséges anyagot, ami a birtokon volt. Például a kertben a támfalak köveit szinte kivétel nélkül a földből ástuk ki a különböző szintek, teraszok kialakításakor. Párom szokta mondani félig viccesen, félig komolyan, hogy nincs itt olyan kő, amit a saját kezeddel ne fogtál volna meg. A romos melléképületek téglái a kacskaringós kerti utak által leltek új életre. Mindenképpen szerettem volna a ház lelkét megőrizni, így, hogy elsősorban az itt fellehető anyagokat használtuk fel.

Azonban haladni kell a korral, így hát arra törekedtem, hogy finoman ötvöztem a régit az újjal. A régi foteleket, a székeket, amiket itt láttok, mind az internetről vadásztam össze, nem is teljesen egyformák, csak a felújítás során azonos kárpitot kaptak, és ezáltal van egyfajta összhang. A bárszékek viszont már modernek. Egyszóval mind a kertet, mind a belső teret úgy terveztem meg, hogy mindenképpen őrizze meg ezt a régies hangulatot, hiszen ez illik a ház lelkületéhez, de kapcsolódhasson a modern kor szellemiségéhez is. Az épületben és a kertben a természetközeli anyagok, a kő, a tégla, a fa, dominálnak, megnyugtatva az ember lelkét.

Miért volt fontos, hogy megőrizd a hely szellemét?

Igen, ez egy fontos kérdés, az életemben bekövetkező változások egyre inkább rádöbbentettek arra, hogy milyen komoly összefüggésben van az egészségünk a lelkiállapotunkkal, a térrel, ahol élünk. A felújítás során, a helyi anyagok felhasználása mellett, több környezettudatos megoldást is eszközöltünk. Építettünk egy hatalmas ciszternát, ahol tetemes mennyiségű csapadékvizet tudunk a meglehetősen nagy felületű tetőről összegyűjteni, amivel tökéletesen el lehet látni a kertet az öntözés során. Szép számmal szereltünk fel napelemeket, amivel jelentős energiát tudunk megtakarítani.

Hosszú távon pedig a programjainkkal törekszünk arra, hogy felhívjuk az emberek figyelmét, mennyire fontos törődniük az egészségükkel. A szépségápolástól a tavaszi napfény káros és jótékony hatásitól kezdve a helyes táplálkozáson át számos témában szerveztünk előadásokat. De különböző terápiás foglalkozások, orvosi előadások és számos sportrendezvény is színesítette a palettát. Volt olyan alkalom, amikor közel száz ember jógázott itt a kertben.

De a programok tekintetében az egészséghez kapcsolhatnánk a számos jótékonysági rendezvényt, melyeket mi szerveztünk vagy támogattunk beteg gyerekek megsegítésére. A terápiás festőkurzusok nyaranta a kertben vagy a Meseest felnőtteknek, az Irodalomterápiás estek, valamint a zenei programok mellett, mint a Francia sanzon est, a Spanyol gitár est vagy a Zeneiskola magántanulóinak fellépésével szervezett húsvéti koncert egyaránt hozzájárulnak lelki egészségünk megóvásához. Mindemellett könyvbemutatók, felolvasó estek adnak lehetőséget a művészeknek a bemutatkozásra. A Művészetek találkozója elnevezésű összejövetelek a művészetek különböző szegmenseinek ad lehetőséget az összekapcsolódásra, egymás inspirálására.

Nem féltél attól, hogy túl messze vagy a belvárostól ahhoz, hogy a vendégek szívesen jöjjenek ide?

Ezt többen felvetették. Nem értették az emberek, hogy mi zajlik le bennem, és milyen gondolatok vannak a fejemben, hogy egy működő vállalkozást miért adok fel egy ilyen bizonytalan dologért. Azt gondoltam, ha lesz néhány vendég az apartmanban, havonta egy-két rendezvény a kertben, az nekem már boldogság. Nem vendéglátásban gondolkodtam, hanem vendégül látásban. Annyira lekötötte a figyelmemet, az energiáimat az alkotásvágy, hogy egy pillanatig sem volt bennem kétely, hogy megéri-e vagy sem. Olyannyira nem, hogy nem hirdettük a Házat sehol. Azt gondoltam, ha valaki egyszer eljön ide, jól érzi magát és ajánlja a helyet másoknak is, akkor ránk találnak majd az emberek, akkor ennek a háznak van létjogosultsága. Ha így nem működik, reklámozhatjuk, hosszú távon nem lesz működőképes. Részemről, ha meglátok egy hirdetést az újságban, vagy egy szép fotót, biztos, hogy visszalapozok és megnézem, hiszen a szép dolgok mindig is vonzottak, de nem biztos, hogy elmegyek arra a helyre. Viszont, ha egy barátom ajánlja, hogy valahol jól érezte magát, akkor az egészen más. Hitelesebb. Én ebbe a házba a szívemet-lelkemet, a szeretetemet adtam bele, és nem feltétlenül egy üzletben gondolkodtam, ahogy a mai napig sem.

Szöveg: Kuti Gergely – Fotók: Sasvári János

Ezeket olvasta már?